200 wattos mobiltöltéssel állt elő a Realme

Realme GT Master Edition
Vágólapra másolva!
Öt perc alatt 50 százalékra töltené a telefonok akkuit a gyártó.
Vágólapra másolva!

Folytatják a mobilok gyorstöltésével kapcsolatos versengésüket a mobilgyártók, a kínai Realme által a Mobil Világkongresszuson bejelentett UltraDart technológiával 100-200W teljesítményű gyorstöltésre van lehetőség. Kontextusként a vállalat jelenlegi Dart gyorstöltése 18-65W teljesítményre képes.

A kép csak illusztráció Forrás: Realme

A Realme tájékoztatása szerint az UltraDart technológiás mobilok esetében a vevők 5 perc alatt képesek lesznek nulláról 50%-ra tölteni az akkut, miközben annak hőmérséklete nem haladja majd meg a 43 Celsius-fokot. A rendkívüli sebességű töltés ellenére az akkuk nem fognak a szokásosnál gyorsabban tönkremenni, 1000 töltési ciklust követően is megmarad a kapacitásuk 80 százaléka.

Ha minden jól megy, akkor néhány hónapon belül fény derülhet a Realme UltraDart valódi képességeire, az egyelőre bejelentetlen, de a gyártó szerint már tömegtermelésben lévő GT Neo 3 okostelefonja 150W maximum teljesítménnyel fogja támogatni azt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!