Egyre csak jön az Android 12 a Samsungokra

Samsung Galaxy A71, Android, okostelefon, teszt
Samsung Galaxy A71.
Vágólapra másolva!
Kezdetét vette a tavalyelőtt piacra dobott készülékek frissítgetése is.
Vágólapra másolva!

Jól halad az Android 12 mobiljaira való eljuttatásával a Samsung, az elmúlt években kiadott drágább készülékei után mostanra szinte az összes a 2021-es évjáratú okostelefonjára el tudta készíteni a nagy rendszerfrissítést, csak a Galaxy A-széria belépő modelljei vannak vissza a tavalyi kínálatából.

Samsung Galaxy A71 Forrás: Origo

A mobilgyártó most a harmadiknak titulálható körben nekigyürkőzött a 2020-as évjáratú termékek frissítésének is, ennek keretében elsőként a hongkongiak már telepíthetik az operációs rendszert a Galaxy A71-re, az idén februári biztonsági javításokkal együtt. Az egyéb piacokon vélhetően pár héten belül kezdődhet meg a frissítés terjesztése, már ha nem derül fény valamiféle súlyos problémára.

A Samsung Galaxy okostelefonokkal rendelkezők a gyárilag előtelepített Samsung Members alkalmazás bejövő üzenetek részében (a jobb felső sarokban lévő harang ikonra koppintva) tájékozódhatnak arról, hogy a készülékük megkapja-e az Android 12-t, továbbá előreláthatóan mikor számíthatnak a nagy frissítés elérhetővé válására.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!