Telepíthető a Steam Deckre a Windows 10

valve steam deck kézikonzol marokkonzol videojáték
Steam Deck
Vágólapra másolva!
Egyelőre kellemetlen limitációkat kell tolerálniuk az ötlet iránt érdeklődőknek.
Vágólapra másolva!

A Valve előzetes kommunikációjának megfelelően a Steam Deck konzolt megvásárlóknak nem lesz kötelező a gyári SteamOS rendszert futtatniuk, helyette a játékokkal való jobb kompatibilitás érdekében a maguk szakállára részlegesen vagy teljesen átállhatnak rajta Windowsra.

Steam Deck Forrás: Valve

Most a Valve megkezdte ennek hivatalos lehetővé tételét, ám jelenleg problémás a rendszerváltás. Elsőként is csak Windows 10 telepíthető a Steam Deckre, hiszen a Windows 11 megköveteli a TPM biztonsági áramkört, ami ugyan megtalálható az AMD által szolgáltatott rendszerlapkájában, de csak egy jövőbeli BIOS-frissítést követően lesz ténylegesen aktiválható. Némi ügyeskedéssel persze kiüthető a TPM megkövetelése a Windows 11 telepítőjében, de ilyet nem javasol a Valve.

További gyermekbetegség, hogy a SteamOS rendszerbetöltője egyelőre nem támogatja a dual bootot, ennek megoldásáig egyszerre csak egy operációs rendszer lehet a Decken, választani kell a SteamOS és a Windows 10 között.

Végül meghajtószoftveres gondok is akadnak még, a Windows 10 telepítését követően nem fog működni a Steam Deck beépített hangszórója, mikrofonja, továbbá audio Jack csatlakozója. Emiatt a kézikonzol vezeték nélkül Bluetooth, míg vezetékkel USB-n keresztül képes hangot kiadni és mikrofonhangot felvenni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!