Újra reneszánszukat élik a butatelefonok

Nokia 3310
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, egyre inkább visszatérőben vannak a butatelefonok. Ami érdekes, hogy a fiatalok is egyre szívesebben cserélik le okostelefonjaikat olyan hagyományos készülékekre, amiket lehet, hogy csak a szüleiknél láttak korábban. De miért lehet ez?
Vágólapra másolva!

Valószínűleg olvasóink többsége is valamilyen "butatelefonnal" kezdte a mobiltelefonos karrierjét, amiket persze akkot még nem "butatelefonnal", hanem simán csak mobilnak neveztünk. Éppen ezért valószínűleg senkinek nem kell elmondani, hogy ezek mire voltak képesek: lehetett rajtuk telefonálni, SMS-t küldeni, később pedig bejött még néhány olyan extra funkció, mint a fotózás (rettenetes minőségben), esetleg a rádióhallgatás.

Aztán úgy tűnt, hogy az iPhone megjelenése után az okostelefonok leuralnak mindent, és a hagyományos mobiloknak végleg befellegzett.

Elvégre az okostelefon jóval több, mint egy telefon: ezen keresztül hozzáférhetünk a világ minden információjához, híréhez, a közösségi médiához, nézhetünk rajta videókat, hallgathatunk zenét, tulajdonképpen egy miniszámítógépről van szó, ami ma már szinte mindenre használható.

Az utóbbi években azonban egyre inkább láthatóvá válik a butatelefonok népszerűségének visszaerősödése, és nem is kis mértékben: míg 2019-ben 400 millió ilyen telefon készült, addig egy évvel később, 2020-ban már 1 milliárd. Ehhez persze okostelefonból többet gyártottak, egészen konkrétan a 2020-as évben 1,4 milliárdot, de a két szám egyre inkább közelít egymáshoz.

Forrás: Origo

A butatelefonok reneszánszának több oka is van, melyek között a nosztalgia persze elsődleges: a BBC-nek nyilatkozó szakértő, Ernest Doku elmondta, érdemes módon a nosztalgiát sok esetben pont a modern közösségi média erősítette fel azáltal, hogy fiatal TikTokosok elkezdték "megtalálni" és szerepeltetni a videóikban ezeket a készülékeket.

A szakértő rámutat, hogy habár hagyományos telefonokra mindig is volt igény, az egész jelenségnek nagy lökést adott, hogy a Nokia még 2017-ben feltámasztotta a 3310-est.

Az eredeti 3310-es minden idők egyik legsikeresebb mobiltelefonja volt, sokaknak nagyon kellemes emlékei fűződnek hozzá, így a Nokia sikeresen indította el a nosztalgiavonatot.

Doku kiemelt három fontos dolgot, amiben minden butaságuk ellenére ezek a készülékek jobbak, mint az okostelefonok: az akkuidő, a strapabíróség és persze az olcsó ár.

Egyszerűbb, nyugodtabb élet

Több megszólaló kapcsán nagyjából egyértelműen arra a következtetésre lehet jutni, hogy sokak számára elég nagy megkönnyebbülést okoz, amikor az okostelefon után a butatelefon végre elszakadást jelent a közösségi média állandó figyelésétől.

Erről beszélt a BBC-nek Przemek Olejniczak pszichológus is, aki önmagát is megfigyelve több következtetésre is jutott, miután butatelefonra váltott. "Korábban állandóan a telefonomon lógtam, folyamatosan nézegetve mindent, legyen a hírekről vagy a Facebookról, vagy más egyéb, felesleges dolgokról. Most több időm van saját magamra és a családomra, és többé nem érzem függőségnek a lájkolást, a megosztást, a kommentelést, vagy hogy idegeneknek számoljak be a saját életemről".

A Light Phone nevű New York-i cég egy érdekes butatelefont gyárt, ami egyfajta kereszteződése egy képernyőnek és egy bankkártyának, és ugyan képes zenehallgatásra, valamint Bluetooth-on tud csatlakozni fülhallgatóhoz, a tulajdonos Kaiwei Tang egyértelművé tette, hogy sem közösségi média, sem hírolvasás, sem más hasonló, internetes funkciók nem lesznek rajta soha.

Így néz ki a Light Phone, ami egyre népszerűbb Amerikában. Forrás: Light Phone

A cég sorra dönti az eladási rekordokat, és a tulajdonos szerint míg korábban a vásárlóik egyfajta másodlagos készülékként használták a Light Phone-t, például egy hétvégi kirándulás idejére, amikor el akartak szakadni a világtól, ma már a vásárlóik fele elsődleges telefonként is ezt használja.

Korábban a Vice is megkérdezett több fiatalt, hogy miért váltottak butatelefonra, és a történetek érdekes. A 23 éves Ripley például azt mondta, hogy elhagyta az iPhone-ját, és a szülei fiókjában talált egy régi Nokia 216-ost, amit elkezdett használni.

Mint mondta, "nagyon kellemes volt csak a hívásokkal és SMS-ekkel foglalkozni a sok 100 alkalmazás és értesítés helyett, amik nem hagynak élni. Mindenkinek javaslom, hogy próbálja ki pár hónapra".

Kicsit bővebben fogalmazott meg hasonló mondanivalót a 28 éves Seb is, miután már két éve használta a régi Samsung S8000-esét: "Nem lassul le, nem kell frissíteni, egyszerűen csak működik. Mindig is szerettem a technológiát, elképesztő, hogy hova jutottunk az elmúlt húsz évben, és nagyon sokáig élveztem az iPhone használatát is. De a közösségi média, és az a rengeteg idő, amit a telefonozással töltöttem elkezdett hatással lenni a mentális egészségemre".