Halálra bosszantja a felhasználókat a Spotify

spotify, zene, tini, tinédzser, okostelefon, streaming
Egy német felmérés szerint a kiskorúak negyede naponta több órát is okostelefonozik.
Vágólapra másolva!
Androidon sokaknál már jó egy hete eltünedezik a lejátszási sáv.
Vágólapra másolva!

Irritáló probléma kezdődött egyes androidos felhasználóknál a Spotify mobilapp legutóbbi frissítése óta, röviddel a zenelejátszás megkezdését követően eltűnik a kijelző aljáról az éppen lejátszott dalt is mutató vezérlőcsík, mintha nem lenne folyamatban a lejátszás. Egyeseknél az értesítési területen lévő vezérlőszervek is köddé válnak, csak hogy még frusztrálóbb legyen a helyzet.

A kép csak illusztráció Forrás: Spotify

A Spotify támogatási fórumán panaszkodók legnagyobb tábora Samsung Galaxy mobilokat használ, bár jelen esetben jó eséllyel nincs okozati összefüggés, inkább a gyártó magas piaci részesedésére vezethető vissza a jelenség. A samsungosok mellett többek közt Google, Huawei, LG, OnePlus, Oppo, továbbá Poco telefonokat használókra is lesújtott a hiba.

A zenestreamelő szolgáltatás tudomásul vette a panaszokat és vizsgálódni kezdett, a támogatási fórumának moderátora pedig nemrég arra utalt, hogy az alkalmazás nagyon közeli jövőben érkező újabb frissítése remélhetően megoldja a problémát.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!