Végre kezdhet valamit a Fitbittel a Google

Google Pixel Watch
Vágólapra másolva!
A szivárgások szerint a Google Pixel Watch okosórát mély Fitbit-integráció jellemzi majd.
Vágólapra másolva!

Evan Blass előásott egy újabb renderelt képet a Google Pixel Watch okosóráról – a látottak alapján a Google végre kezd valamit a Fitbit felvásárlásával.

Az előlapi ikonok ugyanis egy Fitbit logót is mutatnak, ami mély Fitbit-integrációra utal. A felvásárlás 2021-ben zárult, de 2019-ben jelentették be.

Google Pixel Watch Forrás: 91mobiles

Állítólag a Pixel Watch WearOS 3.1 rendszert futtat majd a megjelenésekor, ami azért érdekes, mert egyrészt évek óta várnak a felhasználók a Google okosórájára, másrészt a WearOS 3 igazából még mindig nem indult útjára. A Pixel Watch a látottak alapján mindenesetre teljesen kör alakú lesz. Talán a májusi Google I/O-n pár konkrétum is kiderül.