Így néz ki az Xbox Series X fejlesztői változata

microsoft xbox series x developer kit fejlesztői konzol
Xbox Series X Developer Kit
Vágólapra másolva!
Elképesztő mennyiségű memória található a konzol specializált változatában.
Vágólapra másolva!

Különleges videóval örvendeztette meg a technika iránt rajongókat a Gamers Nexus, a házigazdájának sikerült vásárolnia egy Xbox Series X Developer Kitet az interneten. Ez a Microsoft csúcskonzoljának fejlesztői változata, elméleti síkon csak játékfejlesztők juthatnak hozzá, a továbbértékesítése pedig tilos.

Ennek ellenére néha persze felbukkan egy-egy modell az internetes piactereken, a Gamers Nexusnak pedig nem volt szerencséje a horgára akadt modellel, a Microsoft már korábban hardveralapú tiltást adott ki rá a szerződési feltételek megsértése miatt. Emiatt a konzol teljesen használhatatlan, maximum díszként vagy papírnehezékként hasznosítható.

A sajnálatos helyzet miatt a YouTube-csatorna csak szétszerelős videót tudott készíteni róla, ami olyan szempontból feltétlenül érdekes, hogy a fogyasztói piacon megvásárolható Xbox Series X-hez képest más formatervű házat és hűtést használ. Szerencsére akadt egy váratlan és izgalmas felfedezés is, a fejlesztői gépben 16 GB helyett 40 GB memória lapul.

Eddig nem volt közismert, hogy a fejlesztői konzolban 2,5× több memória található, az orbitális mennyiségű RAM a fejlesztők hibakeresési munkáját támogatja.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!