Ingyen javíttatható lehet az Apple Watch 6

apple watch series 6 okosóra
Apple Watch Series 6
Vágólapra másolva!
Váratlanul elhalálozhat a 40 mm-es modellek kijelzője.
Vágólapra másolva!

Újabb ingyenes javítási programot jelentett be az Apple, a 2020-ban piacra került Watch Series 6 okosórájának 40 mm-es változatát használók váratlanul a kijelző elhalálozását tapasztalhatják. A hibajelenség a 2021 áprilisa és 2021 szeptembere között gyártott eszközök esetén jöhet elő, a javítási program weboldalán a sorozatszám megadásával ellenőrizhető a birtokolt óra érintettsége.

Apple Watch Series 6 Forrás: Apple

A tájékoztatás szerint az Apple az első megvásárlástól számított két éven belül hajlandó ingyen javítani az érintett okosórákat. Ennek megfelelően a Magyarországon megvett eszközök esetében valójában nincs jelentősége a formális programnak, hiszen 2021. január 1-től a 100 forintot meghaladó, de a 250 ezer forintot el nem érő eszközök esetében 2 év kötelező jótállást kell nyújtaniuk a gyártóknak.

Viszont a világ számos pontján nem ilyen fogyasztóbarát a szabályozás, így az okosórájukat külföldön egy év garanciával vásároltak számára kapóra jöhet az Apple vállalása.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!