Távolról dolgoznak egy kanadai bolt pénztárosai

self-service checkout önkiszolgáló pénztár
Vágólapra másolva!
Konkrétan Nicaraguából, a helyi dolgozókhoz képest negyedannyi órabérért.
Vágólapra másolva!

Érdekes innovációt vezetett be a kanadai Freshii szendvics- és élelmiszerlánc, legalább három boltjában távmunkában dolgozó alkalmazottak segítik és felügyelik az önkiszolgáló pénztárakat választott vásárlókat, egy videókonferenciás kijelzőn keresztül állnak a rendelkezésükre.

Önkiszolgáló kassza, a kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

A Freshii szerint az ötletes megoldás a munkaerőhiány miatt született, a távoli kollégák tehermentesítik az eladótérben dolgozókat. Az elképzeléssel alapvetően nincs probléma, ám az új dolgozók mind a közép-amerikai Nicaraguából jelentkeznek be, ami azonnal felvetette a sanda gyanút, hogy a vállalat nem felejtett el nagy pénzeket spórolni az órabérükön.

És valóban: óránként 3,75 kanadai dollárt kapnak, míg a minimum órabér Kanadában 15,55 helyi dollár,

átszámítva körülbelül 1050 és 4345 forintokról beszélünk.

A távkasszás dolgozók bére Nicaraguában egy efféle jellegű munka esetén normálisnak tekinthető, azonban Kanadában óriási felháborodást keltett a Freshii. A kanadai dolgozók érdekeit képviselő Canadian Labour Congress szakszervezeti szövetség szóvivője szerint a cég kihasználja egy másik ország alacsonyabb munkaszínvonalú és sokkal olcsóbban dolgozó munkásait, ami elfogadhatatlan, ráadásul a gazdaság erősítése érdekében a Kanadában elvégzett munkát ott is kellene leadózni.

A közösségi médiában sem talált szimpátiára a Freshii lépése, egy facebookos kommentelő szerint le kellene mondania a vállalat ügyvezető igazgatójának és igazgatótanácsának a nicaraguai emberek kizsákmányolásáért; vagy adják kanadaiaknak a kasszás távmunkát, vagy fizessenek kanadai bért a nicaraguaiaknak.

Hírünk írásáig a Freshii nem kommentálta a botrányt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!