Visszatérnek a játékdemók a PlayStationre

Ratchet & Clank: Rift Apart, PlayStation 5, exkluzív, játék
A program abszolút gyerekbarát.
Vágólapra másolva!
Szinte minden új és drága terméket kipróbálhatnak majd a PS Plus Premium előfizetői.
Vágólapra másolva!

Még a gazdaságilag fejlett országokban is nehéz ügynek bizonyulhat eladni a hazánkban június 22-én megérkező PlayStation Plus Premium előfizetést, nem véletlenül vált sporttá a megfelelő országokban élő gamerek körében a féláron való megszerzése. A többjátékos szolgáltatások és a játékbérlés mellett felhős játékfuttatást is kínáló csomag havi 5100 forintba, negyedévente 15 ezer forintba, míg éves számlázással 36 ezer forintba fog kerülni.

Ratchet & Clank: Rift Apart Forrás: Insomniac Games / Sony

A napokban érkezett beszámolók alapján a Sony további előnyt készül biztosítani a PlayStation Plus Premium előfizetők számára a sok-sok pénzükért cserébe, a Kotaku szerint minden játékkiadót kötelez rá, hogy VR-os címeik kivételével demókat tegyenek elérhetővé számukra a drágább játékaikból.

A tájékoztatás alapján a kötelező próbalehetőség a legalább 34 dollárért megjelent játékokra fog vonatkozni, a demóknak legalább két óra hosszúaknak kell lenniük, a termékek kiadását követő három hónapon belül elérhetővé kell válniuk, és minimum egy évig rendelkezésre kell állniuk. A fejlesztők készíthetnek teljesen egyedi demókat, de a Sony lehetővé teszi majd, hogy az érdeklődő előfizetők szimplán letölthessék a játékok normál verzióit, és mérni fogja a velük töltött időt.

A hírek szerint a fejlesztők és a kiadók egy része nagyon nem örül a Sony egyoldalúan meghozott döntésének, a félelmeik szerint a demózás az eladásaik csökkenéséhez vezethet, továbbá kompenzációt szeretnének látni a termékeik kipróbálása után.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!