Tovább nőhet az elektronikai termékek ára

samsung exynos 880 5g rendszerlapka system-on-chip soc
Samsung Exynos 880
Vágólapra másolva!
Jelentősen növeli a chipek előállításáért elkért összeget a Samsung.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hónapokban folyamatosan pozitív hírek érkeztek a körülbelül két éve tartó chiphiány kapcsán, a legtöbb esetben közelebb került egymáshoz a kereslet és a kínálat mennyisége, azonban jó esély van rá, hogy csak 2023-ban lesz nagy vonalakban vége a termékhiányt és áremelkedést hozott jelenségnek.

A régebbi gyártátechnológiákat használó ügyfelek számíthatnak a legnagyobb áremelkedésre Forrás: Samsung

A jó hírek után természetesen jönnie kellett egy rossznak is, a Samsung Foundry jelentős áremelést jelentett be. Ez a vállalat a TSMC után a világ második legnagyobb chipgyártója, tájékoztatása szerint a nyersanyagok és a logisztika drágulása miatt srófolja fel a lapkagyártás árát, minden ügyféllel egyedileg tárgyalja meg a részleteket, akár 20% is lehet a felár.

Elsőre furcsának tűnhet, de pont azok a partnerek számíthatnak a legnagyobb áremelkedésre, akik a modernnek titulálhatóak helyett régebbi technológiákkal gyártatják a lapkáikat, mivel ezeken a gyártósorokon a legnagyobb a túlkereslet.

A Samsung Foundry ügyfelei jó eséllyel nem tudnak majd mit tenni azon túl, minthogy szimbolikus alkudozást követően rábólintsanak az új árazásra, a rendeléseik lemondása esetén egy szempillantás alatt lefoglalja valaki más a felszabadult gyártókapacitást.

További kontextusként az említett TSMC már tavaly augusztusban bejelentette a maga 20%-os áremelését, a Samsung Foundry jelen esetben csak követi a példáját.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!