A jelentések szerint késik majd az iOS 16 első nyilvános bétája.

Június 6-án indul a WWDC, amelyen az Apple többek között az iOS 16-ot is bemutatja. A rendszer nyilvános bétája azonban a szokásosnál később válhat csak elérhetővé, a Bloomberg és Mark Gurman forrásai szerint ugyanis bizonytalanság van a színfalak mögött.

iOS 15Forrás: Apple

Az Apple általában a második bétánál adja ki az első nyilvánosan is elérhető bétát, de idén eggyel később érkezhet meg utóbbi. Ez azt jelenti, hogy fennakadások vannak a fejlesztésekben, a szivárgások szerint rengeteg a hiba a mostani verziókban.

A WWDC után több is kiderülhet, de a végleg iOS 16 feltehetően nem késik majd. Gurman szerint egyébként frissül az értesítéskezelés, lesznek új egészségkövető funkciók, valamint az iPadOS és a watchOS specifikus módosításokat is kaphat.