Közel értelmetlen New York kütyüjavítási törvénye

Apple Self Service Repair
Vágólapra másolva!
Az otthon realisztikusan megszerelhető eszközökre pont nem vonatkozik.
Vágólapra másolva!

New York állam törvényhozása elsöprő többséggel elfogadta a világ elméletileg első olyan törvényét, amely kötelezi az elektronikai eszközök gyártóit, hogy tegyék lehetővé a termékeik házilagos és nem hivatalos szervizekben történő javítását. A jogszabályt még alá kell írnia Kathy Hochu kormányzónak, ám ez jelen esetben puszta formalitásnak tűnik, 2023-ban léphet életbe a szabályozás.

Nem érdemes otthon nekiállni az iPhone javításának, hiába nyílt rá mód elsőként az USA-ban Forrás: Apple

A törvény szerint a mobilokhoz, táblagépekhez, laptopokhoz, vagy épp tévékhez hasonló elektronikai termékek gyártóinak az életbe lépést követően biztosítaniuk kell bármely vásárló számára a pótalkatrészeket, továbbá a javítások kivitelezéséhez szükséges szoftvereket és információkat.

Ez jól hangzik, de mint az Apple példája is rámutatott, a modern mobilokhoz és laptopokhoz hasonló eszközök javítása a speciális eszközigény miatt nem mondható csináld magad tevékenységnek, a minden szükséges eszközzel rendelkező független műhelyek pedig az alkatrészárak miatt jó eséllyel nem lesznek képesek a szakszervizeknél olcsóbban vállalni a munkát.

Az igazi pofon ettől függetlenül az, hogy a törvény nem vonatkozik a motor által hajtott járművekre, a háztartási gépekre, az egészségügyi eszközökre, a közbiztonsággal összefüggő távközlési eszközökre, az agrikulturális berendezésekre, továbbá az off-road eszközökre.

Magyarán a jogszabály leginkább olyan eszközök saját szakállra történő javítására biztosít majd jogot, amelyek esetén műszaki körülmények miatt nem célszerű vagy gazdaságos elkerülni a szakszervizt. Mindeközben az olyan elektronikát tartalmazó holmikra specifikusan nem vonatkozik, amelyek csináld magad javítása ténylegesen realisztikus volna, például a mosógépek vagy a traktorok gyártóinak nem lesz kötelező vezérlőelektronikát tartalmazó áramköri lapokat értékesíteniük a nagyközönségnek

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!