Laptop töltésére is képes az extrém kínai mobil

oukitel wp19
Az IP69K minősítés azt jelenti, hogy elméletben a magasnyomású tisztítást is túléli az Oukitel WP19, bár talán jobb ötlet nem lemosni az autóval együtt
Vágólapra másolva!
Éjjellátó kamera került a hátlapjára, a gigászi akkuja 21 ezer milliamperes.
Vágólapra másolva!

Régóta ritkák az igazán különleges okostelefonok, hiszen nagyon nehéz eladni a bizonyítottan bevált receptekkel szakító modelleket, részben ebbe bukott bele az LG mobilos részlege a Winggel. A kínai Oukitel ettől függetlenül most merészen megpróbálkozik egy rendkívül rétegtermék telefonnal, a strapabíró kialakítású WP19 talán legnagyobb attrakcióját a 21 ezer milliamperes akkumulátora jelenti.

Az IP69K minősítés azt jelenti, hogy elméletben a magasnyomású tisztítást is túléli az Oukitel WP19, bár talán jobb ötlet nem lemosni az autóval együtt Forrás: Oukitel

Némi kontextusként a tipikus androidos okostelefonokba manapság 4000-5000 mAh-es akkukat szoktak tenni a gyártók, így az Oukitel WP19 négyszeres-ötszörös akkus üzemidőt kínál. A mobil USB-C kábelen keresztül más eszközök töltésére is képes, az óriási akkukapacitása miatt pedig nemhogy telefonok vagy zseblámpák, de akár laptopok is elláthatóak róla egy darabig árammal.

A 33 wattos gyorstöltést támogató óriásakkuért cserébe a telefon 29 mm vastag, a gazdájának pedig nem árt felkötnie a nadrágját,

mert az 570 grammos súlyával szó szerint lehúzhatja róla a mobil.

Az okostelefon másik nagy érdekességét a hátlapi kamerarendszer jelenti, a 64 megapixeles fő szenzor és a 2 MP-es makrókamera mellé egy 20 MP-es, infravörös éjjellátó kamerát építettek be a mérnökök, hátha hasznosnak bizonyul valamire a vadonban való éjszakai kalandozáskor. A további specifikációk közül kiemelhető a 6,78 hüvelykes és 2460×1080 pixeles érintőkijelző, a 8 GB RAM, a 256 GB háttértár, a MediaTek Helio G95 rendszerlapka, az Android 12, továbbá az IP69K minősítés.

Az Oukitel WP19 augusztusra ígért szállítással már megrendelhető az AliExpress piactéren, az áfát tartalmazza a 284 ezer forintos ára, de a vámot nem.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!