Jön PC és PS5 gépekre a The Last of Us remake

the last of us remastered naughty dog sony playstation 4
The Last of Us Remastered
Vágólapra másolva!
Elsőként PlayStation 5-re jelenik meg szeptember elején a sikerjáték felújított változata.
Vágólapra másolva!

Bejelentette a The Last of Us régóta pletykált remake változatát a Sony, a gigantikus sikert aratott játék eredeti változata 2013-ban a PlayStation 3-ra jelent meg, majd nem sokkal később a PlayStation 4-re érkezett belőle egy remasterelt változat.

A most bejelentett The Last of Us: Part I konkrétan remake, a fejlesztők szinte nulláról építették újra, a grafikai csinosítások mellett modernizálták a játékmenetet, javítottak az irányításon, továbbá kisegítő lehetőségekkel tették többek számára elérhetővé a kalandot.

A The Last of Us: Part I elsőként PlayStation 5-re jelenik meg 2022. szeptember 2-án, azonban fejlesztés alatt áll a milliók által várt számítógépes kiadása is, PlayStation mellett most először lesz más platformon elérhető a játék. A PC-s kiadás egyelőre nem kapott megjelenési dátumot, valamikor a PS5-ös verzió után fut be.

A Sony teljes árat fog kérni a játékért, ami az USA-ban 69,99 dollárt jelent, itthon 27 ezer forint körüli összegre kell számítani.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!