A Vodafone-ra érkezett tavaly a legtöbb panasz

mobilozás telefonozás okostelefon séta
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Mindegyik távközlési cég igyekszik elkerülni a fogyasztóvédelmi hatóságot.
Vágólapra másolva!

Tavaly összesen 300 elektronikus hírközlési tárgyú ügy került a Budapesti Békéltető Testület elé, a szervezet az ezek során szerzett főbb tapasztalatairól és következtetéseiről egyeztetett a Nemzeti Média- és Hírközlési Biztossal.

A kép csak illusztráció Forrás: Pexels

Az ügyek több mint fele a fogyasztók javára dőlt el, és megszüntetésekre azért került sor, mert az ügyfelek és a vállalkozások már a meghallgatás előtt meg tudtak állapodni. A telekommunikációs cégek gyakran hajlandóak egyezséget kötni, és az ágazati vállalkozások együttműködőek voltak, így nem kellett értesíteni a fogyasztóvédelmi hatóságot.

A legtöbb panaszt (144) a Vodafone-nal szemben nyújtották be, amit a Magyar Telekom (88), a Telenor, illetve Yettel (32), majd a UPC Magyarország (10) követtek. A Digivel szemben 4 panasz volt. Ezek leginkább a készülékkel kapcsolatos jótállási igényekre vonatkoztak, illetve az előfizetéssel kapcsolatos kérdésekre, leggyakrabban mobilszolgáltatásoknál. Az ügyfelek eltérő tájékoztatást kaptak a telefonos és személyes ügyfélszolgálatnál, nem megfelelő számlát állítottak ki számukra, vagy a számhordozás nem zajlott le rendesen,

például már azelőtt lebonyolították, hogy erre szükség lett volna.

Miután a Vodafone felvásárolta a UPC-t, 20 százalékkal nőtt meg a panaszok száma, és jellemzően a korábbitól eltérő, rosszabb minőségű szolgáltatásnyújtást emelték ki. A késedelmes hibaelhárítás, a modem- és set-top box-cserék, az elérhetetlen ügyfélszolgálat voltak a leggyakoribb problémák.

A Budapesti Békéltető Testület javaslatokat is megfogalmazott a szolgáltatóknak azért, hogy hatékonyabban működhessenek. A gondos, egységes panaszkezelés mellett kiemelten fontos, hogy értesítsék ügyfeleiket arról, mit intézhetnek az applikációkon keresztül. Hasonlóan előnyt jelentene, ha a számhordozás esetén pontos és alapos felvilágosítást nyújtanának a kötbér feltételeiről. Ezeken túl célszerű, ha széles körben elérhetetlenné tennék a jogsértő honlapokat, illetve a készülékekkel kapcsolatos jótállási ügyekben figyelembe vennék a szerviz véleményét.

Összességében elmondható, hogy a Budapesti Békéltető Testület munkája a legtöbbször hatékonyan, az ügyfeleknek kedvező módon zárja le a kérdéses ügyeket, amiben szerepe van annak is, hogy egyre nyitottabbak a megegyezésre maguk a szolgáltatók is. Ezen tapasztalatok pedig segíthetik a biztos munkáját is a hozzá beérkező ügyek hatékony kezelésében is.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!