A Huawei két új készüléke a Nova Y70 és a Nova Y90 egyaránt az alsó-középkategóriát célozza, így a specifikációik is ennek megfelelők, cserébe viszont egészen barátságos árcédulával érkeznek (habár meg kell jegyezni, hogy pont ebben a kategóriában az egyik legnagyobb a verseny).

Leginkább a meglehetősen nagy, 6,75 hüvelykes képernyőjével igyekszik kiemelkedni, ami mellé a Noya Y70 esetében egy elég méretes, 6000 milliamperórás akkumulátor társul, így nehezen tudjuk elképzelni, hogy ne bírna ki simán két napot, ráadásul 22,5 wattos gyoirstöltésre is képes.

Huawei Nova Y70Forrás: Huawei

A képernyő felbontása viszont csak HD+ és a felhasznált technológia pedig hagyományos LCD, ami mellé 60 hertzes képfrissítés társul. Rendszermemóriából 4GB, tárhelyből pedig 128 gigabájt jutott, de ez utóbbi 510 gigabájtig bővíthető. A fülhallgató-kimenettel is rendelkező készülék 80 ezer forintos árun kerül a hazai piacra.

A hátlapra egy 48 megapixeles főkamera, egy 5 megapixeles ulraszéles látószögű kamera, valamint egy 2 megapixeles mélységélesség-szenzor került.

Huawei Nova Y90Forrás: Huawei

A nagytestvér Nova Y90 egy picsit kisebb, 6,7 hüvelykes kijelzőt kapott, viszont itt már adott az FHD+ felbontás és a 90 hertzes képfrissítés is. A rendszermemória mérete 8 gigabájt, a tárhely pedig 128 gigabájtos alapból. 

A telep itt már "csak" 5000 milliamemperórás, cserébe viszont kapunk 40 wattos gyorstöltést. Kamerák tekintetében egy 50 megapixeles főkamnerát, valamint 2 megapixeles makrós egységes és egy 2 megapixeles mélységélesség-szenzor jár.

A fülhallgató-kimenet szerencsére itt sem maradt le, a hivatalos magyar ár pedig 99 990 forintnál állt meg.

Érkezett új füles is

A Huawei bemutatta a FreeBuds Pro utódját, a FreeBuds Pro 2-t, ami a létező legjobb zenehallgatási élményt ígéri, így a Sound Joy hangszóróhoz hasonlóan a francia specialista Devialet is részt vett a kialakításában, és Hi-Res Audio Wireless minősítéssel rendelkezik.

A profizmus leginkább a támogatott kodekben mérhető le, így például az LDAC segítségével akár 990 kbit/s sebességet is elérhet a készülék 96 kHz / 24bit mintavételezési frevenciával, de nem hiányzik az SBC és az AAC formátum sem.

Huawei FreeBuds Pro 2Forrás: Origo

A FreeBuds Pro 2-ba összesen négy mikrofont építettek, amik segítenek az aktív zajszűrésben és a tiszta beszédátvitelben, míg zenehallgatás közben ezekből három mikrofon igyekszik kiszűrni a nem kívánatos zajokat. Ráadásul a zajszökkentés dinamikus, tehát igyekszik alkalmazkodni a környezethez.

Az ígéretek szerint a FreeBuds Pro 2 legalább 30 óra üzemidőre képes a mellékelt töltőtokkal, ami AAC kodekre és 50%-os hangerőre vonatkozik, aktív zajszűrés nélkül. Egy huzamban a Huawei 4 órányi zenehallgatást ígér aktív zajszűréssel pusztán a fülesekkel, viszont külön öröm, hogy a töltőtok nem csak gyorstöltést, de vezetékmentes töltést is támogat.

A FreeBuds Pro 2 hazánkba 79 990 forintos ajánlott áron érkezik.