Itt a meghívó az idei Galaxy Foldok bejelentésére

galaxy unpacked
Várhatóan iteratív jellegű frissítések lesznek az augusztusi Galaxy Unpackeden bejelentett eszközök
Vágólapra másolva!
Velük együtt az új Galaxy Watch órák és Galaxy Buds fülesek is bemutatkoznak.
Vágólapra másolva!

Nem kell már sokat várni a Samsung idei második nagy mobilbejelentős sajtótájékoztatójára, a dél-koreai gyártó tájékoztatása szerint 2022. augusztus 10-én fogja megtartani a következő Galaxy Unpacked sajtóeseményét. A szokásosnak megfelelően a bejelentést bárki követheti majd a vállalat YouTube-csatornáján, aki az első között kíván értesülni az újdonságokról.

Várhatóan iteratív jellegű frissítések lesznek az augusztusi Galaxy Unpackeden bejelentett eszközök Forrás: Samsung

Az augusztusi Galaxy Unpacked sztárjai a Galaxy Z Fold 4 és Galaxy Z Flip 4 kettéhajtható mobilok lesznek, mellettük pedig nem titkoltan a Galaxy Watch 5 okosórák és az idei Galaxy Buds teljesen vezeték nélküli fülhallgatók is bemutatkoznak majd. Ennek megfelelően aki a belátható jövőben kívánt vásárolni bármelyik termékcsaládból, annak jobb ötlet lehet várnia egy-két hónapot, hiszen vagy újabb modellt kaphat majd a pénzéért, vagy az új modellek miatt olcsóbban megveheti a jelenlegieket.

A termékcsaládok idei frissítései jó eséllyel kisebb jelentőséggel bírnak majd, inkább csak aktualizálhatja bennük a hardvereket a Samsung, az eddigi információk alapján nagy hardveres szenzációkra nem érdemes számítani.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!