Számlázni sikerült, szolgáltatást nyújtani nem

wink okosotthon
Wink okosotthonos vezérlőpanel
Vágólapra másolva!
Másodjára járatta a bolondját a Wink okosotthonos cég az ügyfeleivel.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években jó néhány botrány tört ki az okosotthonos kütyük piacára aránylag korán belépett, azonban működni csak vesztésegesen tudott kütyügyártók háza táján. A bajba jutott cége java lehúzta a rolót és magára hagyta több száz dollárnyi papírnehezékké vált kütyüvel a vevőit, az Insteont felvásárolták az ügyfelei, a Wink pedig külön kategória.

Wink okosotthonos vezérlőpanel Forrás: Wink

A régóta köztudottan fizetési nehézségekkel küzdő vállalat ügyfelei először tavaly január végén tapasztalták, hogy leálltak az okosotthonos hubjaik online szolgáltatásai; a cég egy mukkot sem volt hajlandó kommunikálni a helyzet kapcsán, az ügyfélszolgálata sem volt elérhető, de a havidíjat vonta a vevőitől. Olyan két hét múlva egy magyarázat nélküli bocsánatkérés mellett helyreálltak a szolgáltatásai.

Az incidens ellenére a Wink termékeinél maradt ügyfelek az elmúlt időszakban újból bajba kerültek, július elsején megint leálltak a cég online szolgáltatásai, de a havidíjakat ezúttal sem felejtette el vonogatni. A Wink július 11-én végre szíveskedett küldeni egy tájékoztató e-mailt a vevőknek, hogy dolgozik a problémák megoldásán, azonban csak most kezdtek ténylegesen helyreállni a netes szolgáltatásai, azaz három hétig tartott az üzemzavar.

Független nyomozások alapján úgy tűnik, hogy a tavalyi és idei leállások is azonos okból történtek: a vállalat nem tudta időben kifizetni a szervereinek működtetési költségét, így

a tárhelyszolgáltató lekapcsolta a kiszolgálóit.

Érthető módon a Wink ügyfelei a közösségi médiában füstölögnek, hogy a cég egyrészt nem képes működtetni a megígért és kifizetett szolgáltatást, másrészt korrekt és őszinte kommunikációra sem hajlandó. A dühös kommentek alapján könnyen elképzelhető, hogy már kell sokáig szenvednie a Winknek, a mostani incidenst követően a megmaradt ügyfelei tömegével állhatnak át más termékekre.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!