Gyorsul az Xbox Series konzolok indítása

microsoft xbox series x series s játékkonzol videojáték
Az Xbox Series S és az Xbox Series X
Vágólapra másolva!
Több másodpercet faragott le a teljes bekapcsolási időből a Microsoft.
Vágólapra másolva!

Kellemes meglepetés érte az Xbox Series konzolok előzetes rendszerszoftvereit próbálgatókat, a nyilvános tesztelői programban elérhető legújabb buildre frissítve feltűnően csökkent a gépek indítási ideje. Ugyan a betöltési sebesség eddig sem volt rossz, ám az új szoftverrel a gamereknek már csak 9 másodpercet kell várniuk az eddigi 13 másodperc helyett.

Az Xbox Series S és az Xbox Series X Forrás: Microsoft

A Microsoft mostanra megerősítette a helyzetet, azonban kiemelte, hogy csak az energiatakarékos módot használók profitálnak a fejlesztésből, hiszen ilyenkor a konzoloknak újból be kell tölteniük az operációs rendszerüket a bekapcsolásukkor. Az azonnali bekapcsolási mód nem érintett, ennek használata esetén egy szempillantás alatt felébrednek alvó állapotból a gépek, cserébe ~0,5W helyett 10-13W energiát fogyasztanak használaton kívüli állapotban.

Az indulási sebesség jelentős csökkenésének okára viszont nem lehet büszke a Microsoft: egyszerűen lerövidítette 4 másodperccel a bekapcsolás során lejátszott videó hosszát, azaz

eddig feleslegesen várakoztatta ennyi időn keresztül a gamereket.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!