Megint elhasalhatnak Windows 10 alatt a nyomtatók

Foto, nyomtató, printer, otthoni
Az ilyen készülékekkel remek minőségű képek létrehozhatóak.
Vágólapra másolva!
Többféle csináld magad megoldás is lehet a problémára.
Vágólapra másolva!

A Microsoft tájékoztatása szerint újból gondokat tapasztalhatnak a Windows 10 alatt nyomtatni próbálók, az USB kábelen a számítógéphez kötött modelleken meghiúsulhatnak a printelési feladatok, amennyiben telepítve lett bármelyik 2022. június 28. óta kiadott rendszerfrissítés. A probléma a Windows 10 összes 2020 óta kiadott főverzióján, továbbá a Windows Server 20H2-n jelentkezhet.

Nem ér véget érni a Windows és a nyomtatók több éves kálváriája Forrás: Canon

A korábbi hasonló malőröktől eltérően a mostani hiba látszólag sokkal kevesebbeket érint, hiszen a két hete kiadott júliusi összegző frissítésben elvileg minden támogatott Windows 10-es számítógépre eljutott a jelenséget kiváltani képes bug, mégis csak most kapott figyelmet a helyzet.

A Microsoft dolgozik a probléma megoldásán, tájékoztatása szerint onnan ismerhető fel az érintettség, hogy a nyomtatók listájában nem csak a megszokott printer látható, hanem annak egy „Másolat1" utónevű kópiája is, legjobb esetben a kettő közül valamelyiket kiválasztva működik a nyomtatás.

Ha semelyik sem menne, akkor érdemes megpróbálni a nyomtató meghajtóprogramjának frissítését, a legutóbbi driver a termék gyártójának támogatási oldaláról tölthető le. További megoldás lehet, hogy a nyomtató kikapcsolását követően el kell távolítani azt a Gépház → Eszközök → Bluetooth- vagy más eszközök → Nyomtatók és szkennerek részben, majd a Windows újraindítása után a nyomtató bekapcsolásával hagyni kell a printer újratelepítését.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!