Kínai irányítás alá kerülhet az Ubisoft

ubisoft montreal
Ubisoft Montréal
Vágólapra másolva!
Messze piaci ár felett próbálja felvásárolni a játékkiadó részvényeit a Tencent.
Vágólapra másolva!

A Reuters értesülései szerint folytatódik az elmúlt években kezdődött játékipari konszolidáció, az Embracer Grouphoz és a Microsofthoz hasonló óriáscégek nagy bevásárlásai után most viszonylag fű alatt a kínai Tencent játékkiadó próbál vezető részesedéshez jutni az Ubisoftban.

A Tencent egyelőre csak vezető, de nem feltétlenül többségi tulajdonossá válna az Ubisoftban Forrás: Ubisoft

A francia játékkiadó messze legnagyobb részvényese jelenleg 15 százalékkal a vállalatot megalapított és máig vezető Guillemot-család, a Tencent körülbelül 5 százalékkal a második legnagyobb tulaj, míg a részvények maradék 80 százaléka kisbefektetők tulajdonában van.

A Tencent jelenleg az Ubisofttal tárgyal a részvények vásárlásáról, a piaci ~46 eurós ár helyett állítólag 100 euró körüli összeget kínál az értékpapírokért. Nem zárható ki, hogy később a kisbefektetőket is megkörnyékezheti, sokuk számára volna visszautasíthatatlan egy ilyen ajánlat, bár ennek persze csak akkor volna értelme, amennyiben a kínai cég nem tudna piaci áron elég részvényhez jutni.

A helyzet erősen déjà vu hatást kelt, 2016-ban a francia Vivendi vásárolta dupla áron az Ubisoft részvényeit, hogy egy ellenséges hatalomátvétel keretében megszerezze felette az irányítást. Erre végül nem került sor, de rákényszerítette az Ubisoftot társalapított Michel Guillemotot, hogy eladja számára a mobiljátékokra szakosodott Gameloftot.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!