Megy a találgatás, hogy melyik napon debütál az iPhone 14

iPhone 13 széria
Vágólapra másolva!
A szivárogtatók információi még nem egységesek, de már lehet sejteni, hogy mikor lesz a nagy Apple-bemutató.
Vágólapra másolva!

Nagyjából egy hónapra vagyunk az Apple iPhone 14 mobilok bemutatójától, ez nyílt titok. A pontos nap azonban még mindig ismeretlen, de mennek a találgatások. A szivárogtatók ugyanakkor még nem beszélnek egységes dátumról.

iPhone 13 széria Forrás: mkbhd

Korábban szeptember 13-át említették a bemutató dátumaként, most egy másik forrás szeptember 6-ot emleget. A forgalmazás állítólag szeptember 16-án kezdődne. Max Weinbach legalábbis erről hallott, bár nem biztos még a dátumokban. Az is lehet, hogy 16-ától csak előrendelés lesz, a forgalmazás 23-án indul majd.

Más szivárogtatók nem értenek egyet a dátumokkal, de egyelőre így is a szeptember 6. és 13. az, amit a legtöbben bekarikáztak a naptárban. Az mindenesetre látszik, hogy hatalmas késésekre nem kell számítani, és állítólag 95 millió mobil gyártására adott le rendeléseket az Apple.