Összefoglaljuk, mikor érdemes Honor X7-es, mikor Honor X8-as vagy éppen Honor Magic 4 Lite telefont venni.

Százezer forint alatti kategóriában is kapható hosszú üzemidejű mobil. A Honor X7 leginkább az akkuidejével igyekszik kiemelkedni a tömegből. Ehhez egy meglehetősen nagy, 5000 milliamperórás akksit építettek be a tervezők, és a meglehetősen takarékos, de a kategóriájában erős Snapdragon 680-as processzort tették mellé. A gyártó ígérete szerint ez azt jelenti, hogy akár 20 órán keresztül nézhetünk folyamatosan online videostreamet, és 49 órán keresztül telefonálhatunk.

Kívülről nézve a Honor X8 akár egy felsőbb kategóriában is megállná a helyét. De! És itt jönnek a kompromisszumok. Ugyan az óriási, 6,7 hüvelykes kijelző uralja a telefont, ami körül nagyon vékonyra sikerült húzni a kávákat, így maga a készülék mégsem kényelmetlenül hatalmas. Mégis hamar elkezd csökkennyi a fényerő és nem látunk belőle semmit. Illetve a központi processzor egy meglehetősen régi konstrukció, amit egy viszonylag visszafogott, 4000 milliamperórás akksi támogat. Így nem véletlenül lehet 100 ezer forint alatt megvásárolni.

A Honor Magic4 Lite alapvetően egy korrekt alsó-középkategóriás telefon, jó teljesítménnyel, óriási és LCD-hez képest szép kijelzővel, magas képfrissítéssel. Akinek ez a legfontosabb, és emellé fontos a hosszú üzemidő és a gyorstöltés, az nem jár rosszul ezzel a telefonnal, ráadásul adott az 5G támogatása is.