Csúszni fog az iPad nagy szoftverfrissítése

apple ipad ipados stage manager
Új szintre emeli a multitaskolást a Stage Manager
Vágólapra másolva!
Belátta az Apple, hogy a jelenlegi borzasztó állapotában nem lehet kiadni a rendszert.
Vágólapra másolva!

Egy augusztus elején érkezett pletyka szerint az Apple idén a hagyományával szakítva úgy döntött, hogy nem egyszerre fogja kiadni az okostelefonos iOS és a táblagépes iPadOS rendszereit, inkább elhalasztja az utóbbit. Ennek okát is tudni vélte a forrás, állítólag a borzasztóan instabil Stage Manager jelenti a problémát, az exkluzívan az Apple M-szériás rendszerlapkát használó iPadekre szánt fejlesztés a többablakos programfuttatást emeli majd a következő szintre.

Új szintre emeli a multitaskolást a Stage Manager Forrás: Apple

Az Apple most a TechCrunchnak megerősítette, hogy valóban elhalasztotta az iPadOS 16 kiadását. „Ez egy különösen jelentős év az iPadOS történetében. Egy önálló platformról van szó, specifikusan az iPadek kihasználására tervezett funkciókkal, így lehetőségünk van saját kiadási ütemtervet meghatározni számára. Idén ősszel az iPadOS csak az iOS után válik majd elérhetővé, az ingyenes a 16.1-es verziószámú frissítésként" – áll az Apple tájékoztatásában.

A tájékoztatás alapján nem számít túlságosan komoly csúszásra az Apple, az iPadOS 16.1 várhatóan úgy egy hónappal az iOS 16.0 megjelenését követően futhat majd be, talán október vége táján.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!