Sokkolóan olcsóbb lett Magyarországon Elon Musk műholdas internete

starlink parabola antenna dishy mcflatface
A Starlink antennája
Vágólapra másolva!
Felére esett a havidíj, nincs szállítási költség, jóval olcsóbb a kezdőcsomag.
Vágólapra másolva!

Idén májusban hazánk is bekerült a Starlink műholdas internetkapcsolat által lefedett országok körébe, így Magyarországon is megkezdődött a szolgáltatás értékesítése. A korábban lefedett országokban tapasztalt árak alapján alapján tudni lehetett, hogy nagyon drága mulatság lesz az Elon Musk-féle internet, ám így is meghökkentő költségekkel rajtolt a szolgáltatás: 260 ezer forint volt a hardveres csomagja, a havidíját 35 500 forintban határozták meg az illetékesek, és még egy 23 ezer forintos szállítási költséget is ki kellett nyögniük az előfizetőknek.

A Starlink antennája Forrás: SpaceX

A Starlink óriási megdöbbenést keltve a napokban világszerte azt kezdte újságolni az ügyfeleknek, hogy a vásárlóerő romlása miatt csökkentette a szolgáltatás havidíját, azonnali hatállyal kevesebbet kér a meglévő és új előfizetőktől a műholdas internetért.

A weblapja szerint ez Magyarországra is vonatkozik, méghozzá átlag feletti mértékben: a terméket most megrendelőknek már nem kell szállítási költséget fizetniük, a hardveres csomag ára 200 ezer forintra szelídült, a szolgáltatás havidíját pedig

bőven megfelezve 17 ezer forintra vitte le a szolgáltató.

Ettől olcsó persze nem lett a Starlink, azonban sokkoló, hogy éves szinten 204 ezer forintra esett a műholdas internet előfizetési költsége, ez 222 ezer forint mínuszt jelent.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!