Itt van az új iPhone, műholdkapcsolattal

Vágólapra másolva!
Új órát és új telefonokat is bemutatott az Apple a szokásos őszi eseményén. A látottak alapján elmondható, hogy habár a gyártó kétségtelenül továbbra is a csúcsot képviseli és számos területen behozhatatlannak tűnő előnnyel rendelkezik, a tavalyi modellekhez képest visszafogott az előrelépés.
Vágólapra másolva!

Az Apple a koronavírus-járvány óta nem állt vissza a valódi élő bemutatókra, így ezúttal is egy előre felvett, nagyon szépen megkomponált bemutatón leplezték le az újdonságaikat. Hogy ez valakinek tetszik, vagy nem, az nyilván egyéni ízlés kérdése. Kétségtelen, hogy volt egy hangulata, amikor egy előadóteremben az egész közönség fanatikusan tapsolt valaminek, ami szinte teljesen ugyanaz, mint amit tavaly láttak, de ez valahogy mégiscsak része volt az Apple bemutatóinak.

De azért a lényeg előtt egy kicsit elidőztek

Akárhogy is, mindenki az új iPhone-okra várt, de az Apple aljas módon az órával kezdett bele a másfél órás előadásba. Az Apple Watch Series 8 nem különbözik rettenetesen a korábbi verzióktól, de a kijelzőnek még kisebb a kávája, így tehát nagyobb a hasznos felület. Maga a kinézet emellett gyakorlatilag csak minimálisan változott.

Forrás: Apple

Mindenesetre egy újfajta hőmérsékletszenzorral még tovább tudtak javítani a női ciklusok mérésén, de ezen kívül is hasznos lehet bárkinek, az elmondottak alapján még azoknak is, akik sokat ittak, mert még nekik is más a testhőmérsékletük, főleg éjszaka, miután lefeküdtek aludni.

Sikerült tovább fejleszteni a giroszkópot és a gyorsulásmérőt is. Az utóbbi sokkal gyorsabban reagál, így képes arra, hogy azonnal észrevegye, ha autóbalesetet szenvedtünk, és rögtön értesítheti az illetékes hatóságokat.

Ezzel együtt továbbra is körülbelül maximum 18 órát bír ki az óra, ami az androidos konkurensekhez képest nem sok, úgyhogy az Apple most bevezetett egy új, akkukímélő módot is, ami a korábbi modellek egy részén is elérhető lesz. Ezt úgy igyekeztek kialakítani, hogy a legfontosabb dolgok gond nélkül működjenek, de közben mégis spóroljon az óra az akkuval.

Érkezik egy új Apple Watch SE is, ami szokás szerint olcsóbb és egy kicsit kevesebbet tud, de megkapta ugyanazt a processzort, mint az új nyolcas verzió, és ugyanazokat az érzékelőket, amik az autós ütközés jelentéséhez szükségesek.

Ha pedig ez nem lenne elég, bejelentették az Apple Watch Ultra nevű hangzatos új változatot is, amit kifejezetten azoknak szánnak, akik olyan kőkemény körülmények között sportolnak (vagy élnek, vagy dolgoznak), akiknek szüksége van arra, hogy az óra mindent kibírjon.

Forrás: Apple

Így az Ultra mindenféle különleges anyagból van, amik alaposan bírják a gyűrődést, többek között jelentős mennyiségű titániumból. Tulajdonképpen ennél az eszköznél mindent a keményvonalas sportolásnak szenteltek, így az akkuja még tovább bírja, a GPS-vevője még pontosabb, széles skálán tűri az eltérő hőmérsékleteket, és beépítettek egy csomó programot a különböző sportok megfelelő követésére.

Tehát összefoglalva:

  • jött az Apple Watch Series 8, ami megint egy kicsit többet tud, mint az elődje,
  • jött egy új Apple Watch SE, ami olcsóbb, de tudja a fontos dolgokat,
  • és jött az Apple Watch Ultra, ahol mindent beletettek azoknak, akik nem szeretik kímélni sem magukat, sem az órát.

Az iPhone 14 fő tulajdonsága, hogy nagy, meg kicsi is

Habár "mini" változat már nincs az új iPhone-ból, viszont az iPhone 14 kapható lesz a mai viszonyok között meglehetősen kompaktnak számító 6,1 hüvelykes kijelzővel, ami mellé az iPhone 14 Plus társul az elég nagy, 6,7 hüvelykes képernyőjével. Természetesen mindegyik változat OLED-technológiát használ, és mellé megkapták a tavalyi Pro-változatok processzorát, az A15 Bionicot.

Kamerából kettő jutott a hátlapra, amik közül a főkamera még mindig 12 megapixeles, de nagyobb szenzort kapott, és az ígéretek szerint jobban teljesít nagyjából minden körülmények között, de főleg rosszabb fényviszonyok mellett. Az előlapi kamera is tovább fejlődött, nem csak a szenzor szintjén, hanem az iPhone-ok történelmében először autofókusszal is felszerelték.

Forrás: Apple

Az 5G-támogatás természetesen adott, és most már az iPhone is támogatja az eSIM-et, ami az androidos világban már néhány éve közel alapvető a drágább készülékeknél. Ennél azonban fontosabb, hogy az új iPhone már képes lesz csatlakozni műholdakhoz is. Ez most az új őrület, gyakorlatilag minden gyártó erre fog rámenni a következő időszakban: hogy még olyan helyeken is nyújtsanak valamiféle hálózati elérhetőséget, ahol egyébként a közelben sincs egy adótorony.

Persze a műholdakra egy ilyen kis készülékkel nem lehet túl nagy sebességgel csatlakozni, de arra pont elég, hogy vészhelyzetben üzenetet küldhessünk, amire az Apple fel is készítette a szoftvert, hogy a lehető leginkább tömörítsen mindent, hogy az minél hamarabb eljusson a címzetthez.

Az alap iPhone 14 tehát egy nagyon jó, de a tavalyi modellhez képest meglehetősen konzervatív telefonnak tűnik. Az új Pro-modelleknél azonban már látványosabb az előrelépés.

Kezdve például azzal, hogy a képernyő felső bevágását helyettesítették egy képernyőbe lyukasztott szenzoregységgel. Az Apple ezt ügyesen igyekezett kihasználni a szoftverrel, ami azt jelenti, hogy a lyukasztás "mérete" folyamatosan változhat, attól függően, hogy éppen mivel foglalkozunk. Mindezt látványosan visszaadja a hivatalos video, de a lényeg az, hogy az Apple meglépte azt, amit az androidos gyártók elfelejtettek: ha már kénytelenek voltak a képernyőből kivágni egy darabot, legalább a felhasználói élmény részévé tették.

Forrás: Apple

Az iPhone 14 Pro és a 14 Pro Max kijelzője még kisebb kávákkal érkezik, a fényereje pedig még magasabb, mint az előző modellnek. Annyira, hogy az Apple szerint ez a legfényesebb kijelző, ami valaha okostelefonba került. Mint ahogy a cég szerint az új A16 Bionic processzor is a legerősebb, amit csak a piacon kapni lehet, és ehhez mindenképp a Pro-modelleket kell megvenni, hiszen ahogy korábban írtuk, a mezei 14-esek megmaradtak a tavalyi chipnél.

A fő kamera ezúttal 48 megapixeles, négyszeres pixelösszevonással, így végül 12 megapixeles végeredményt adva.

Forrás: Apple

De persze mind a három hátsó kamera alaposan továbbfejlődött, és ahogy az iPhone 14 alapverziójánál, itt is sokkal jobb minőségre számíthatunk minden körülmények között, de főleg rosszabb fényviszonyok között.

Mindezért cserébe legalább 999 dollárt kell kicsengetni, és a telefon elérhető lesz 1 terabájtos tárhellyel is, amiért már egészen könnyfakasztó, 1499 dollárt kér el a kaliforniai gyártó.