Bemutatkozott az AirPods Pro második generációja

apple airpods pro 2 vezeték nélküli fülhallgató
Kinézetre azonos az elődjével az Apple AirPods Pro 2, belül viszont jelentősen megújult
Vágólapra másolva!
Akkus üzemidő és hangminőség terén is érdemi előrelépést ígér az Apple.
Vágólapra másolva!

Nem siette el a második generációs AirPods Pro vezeték nélküli fülhallgatójának bejelentését az Apple, az első modell elérhetővé válása után közel három évet kellett várni a kütyüre. Az iPhone 14 mobilokkal együtt bemutatkozott, hallójáratba dugható füles fejlesztésekor az Apple minden funkcionális téren előrelépést kívánt elérni, ám külcsín tekintetében nem érhető nyomon a generációváltás, méretre és kinézetre is azonos az elődjével.

Kinézetre azonos az elődjével az Apple AirPods Pro 2, belül viszont jelentősen megújult Forrás: Apple

Cserébe belül jelentős változások történtek, a gyártó szerint hangfrekvenciák szélesebb spektrumát képes megszólaltatni a korábbinál kisebb torzítás mellett, az aktív zajszűrése pedig okosabbá és hatékonyabbá vált, részben a mikrofonok jobb elhelyezkedése miatt. A füles támogatja a személyre szabott térbeli hangzást, a felhasználóra szabott profil elkészítéséhez Face ID szenzoros iPhone-nal kell letapogatni a fülek formáját.

Az Apple szerint az akkus üzemidő 33 százalékkal javult, alapvetően 6 óra, míg a tokban tárolható energiával együtt 30 óra zenelejátszásra ad lehetőséget az AirPods Pro 2. A töltőtokot UWB technológiával is ellátták a mérnökök, így az eltűnése esetén lehetőség van precíziós térbeli keresésre a Find My szolgáltatáson keresztül.

Az új fülhallgató hazai forgalmazása szeptember 23-án kezdődik, az ára 124 990 forint lesz.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!