Baj lehet a fiókban porosodó Galaxy mobilokkal

samsung galaxy note7 note s-pen toll ip68 vízálló írisz retina amoled
Szinte alig türemkedik ki a kamera
Vágólapra másolva!
Tűzveszélyesek lehetnek a felpúposodott akkumulátoraik.
Vágólapra másolva!

Mostanra a döntő többség vélhetően rég el is felejtette a Samsung eddigi legnagyobb akkumulátoros botrányát, a 2016 szeptemberében piacra dobott Galaxy Note 7 csúcsmobilban hétköznapi használat során megsérülhetett és kigyulladhatott az akkumulátor. Emiatt a cég a kérdéses év októberében leállította a készülék gyártását, majd két visszahívásra is rákényszerült.

Most újabb akkumulátoros aggodalmak merültek fel a régebbi mobiljaival kapcsolatban, elsőként két hónapja a Mrwhosetheboss néven futó youtubernek tűnt fel, hogy a régóta porosodó egyes Samsung mobiljainak felpúposodott az akkujuk, Galaxy S6 és Galaxy S10 volt érintett az ügyben.

Elsőre a szokatlan brit hőhullámnak tulajdonította a jelenséget, ám az ugyanott és ugyanúgy tárolt Apple, Google, Asus márkájú telefonok akkuinál nem jelentkezett a gond. A felfedezéséről beszámolt a közösségi médiában, mire a Samsung elkérte bevizsgálásra a problémás készülékeket, ám az elmúlt két hónapban semmit sem hallott a nyomozás eredményéről.

Most kezd egyre gyanúsabbá válni, hogy talán nem egyedi esetről van szó, Matt Ansini és Marques Brownlee youtuberek is csatlakoztak hozzá, mindketten azt állítják, hogy a hosszabb ideje tárolt mobiljaik közül kizárólag a Samsungok esetében lettek figyelmesek a telepek felpúposodására. A videósok problémás készülékeinek közös jellemzője, hogy nagyon régóta porosodtak bármiféle használat nélkül, ez válthatott ki nemkívánatos reakciót az akkumulátoraikban.

Hírünk írásáig a Samsung nem kommentálta a helyzetet, ám a púpos akkuk mindenképp aggasztóak, hiszen tűzveszélyesek lehetnek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!