Kijelző alatti és oldalsó gombba épített típusokat is tesztelt az évek során.

Nem szokatlan az Apple biztatónak tűnő mobilipari újításainak lemásolása, azonban a 2017-es iPhone X-ben bemutatkozott Face ID arcfelismerő rendszert a mai napig egyetlen gyártó sem vezette be. Ennek jókora részt műszaki okai vannak, nem egyszerű az arcok 3D-s letapogatását használó rendszert fejleszteni és tömeggyártani, az utóbbival a kezdeti időkben az Apple-nek is meggyűlt a baja.

A 2017-es Apple iPhone X-ben debütált a Face IDForrás: Apple

A Face ID sikere ellenére rendszeresen felröppentek a pletykák, hogy az Apple illetékesei gondolkodnak a Touch ID ujjlenyomat-olvasó felső kategóriás iPhone-okra való visszahozásán, önmagában használva vagy a Face ID kiegészítéseként. A bennfentesek szerint az évek során a mérnökök számos variációt teszteltek a témára, a manapság széles körben alkalmazott oldalgombos szenzorok mellett kijelző alatti típusokat is próbálgattak.

A forrásainak legutóbbi beszámolói alapján a Bloombergnél dolgozó Mark Gurman most úgy véli, hogy az Apple letett a Touch ID visszahozásának ötletéről, vagy legalábbis a belátható jövőben a fősodratú iPhone modellek maradhatnak exkluzívan a Face ID-nél. Azt nem zárja ki, hogy az olcsóbb modelleken a cég átállhat az oldalsó gombba épített Touch ID-re, mint ahogy azt az iPadben már meg is tette, de konkrétan nem hallott róla, hogy készülőfélben lenne ilyen szenzort használó iPhone.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!