Kéretlen appot telepítget a Microsoft

laptop közösségi média internet A Facebook ma már többet tud rólam, mint az anyám
Vágólapra másolva!
Csak illúzió, hogy a felhasználóknak beleszólásuk van a futtatott programok körébe.
Vágólapra másolva!

A TechRadar beszámolója szerint egyes régiókban a Microsoft újból emlékeztette a Windows 10 és Windows 11 felhasználóit a tényre, hogy megfelelő fizetség fejében kérdés és tájékoztatás nélkül hajlandó kéretlen szoftvereket telepítgetni a számítógépeikre. Jelen esetben a Spotify asztali klienséről van szó, egyes régiókban egyszer csak azt vették észre a számítógépezők, hogy megjelent az indítóikonja a Tálcán, plusz a PC bekapcsolásakor automatikusan be is töltődik az alkalmazás.

Nem kattintott rossz helyre, tényleg magától települt a Spotify Forrás: Shutterstock

A beszámolók szerint a kéretlen Spotify app a megszokott módon eltávolítható a számítógépekről, és nem települ magától újra, így végső soron egy kárt nem okozó közjátékról van szó. Ami ténylegesen bosszantónak mondható, hogy a telepítése a Windowst használók akaratának teljes figyelmen kívül hagyásával történt, ami kétséget kizáróan demonstrálja, hogy manapság mennyi tisztelet jár nekik, mennyi beleszólásuk van a futtatott szoftverek körének megválasztásába.

A kéretlen appok telepítgetése nem újdonság, már a Windows 8 óta lehet törölgetni az operációs rendszerrel együtt települt, vagy az első frissítgetések során felkerült appokat és linkeket. Viszont az eddig nem volt jellemző, hogy a későbbiek során kéretlen appok jelenjenek meg a PC-ken.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!