Ne telepítse ezeket a nevetséges, ostoba alkalmazásokat!

Macska, telefon, tolmács
Egy macska maximum ennyit tud kezdeni egy okostelefonnal.
Vágólapra másolva!
Az okostelefonokat az alkalmazásboltokban található milliónyi alkalmazás által nyújtott változatosság és sokoldalúság tette naggyá. Ezen applikációk között rengeteg a hasznos, szórakoztató darab, mint például a navigációs szoftverek, játékok, nyelvtanulós programok vagy a közösségi oldalak. És sajnos akad egy rakás digitális hulladék is. Teljesen felesleges appok, amelyek puszta létezése is érthetetlen. Most ezekből válogattunk ki néhány igazán ostoba és értelmetlen darabot, hogy bemutassuk a mobil világ sötét oldalát.
Vágólapra másolva!

Macskatolmács

Kezdjük az egyik olyannal, amely első, sőt második hallásra is elképesztő ötletnek tűnik, mégis rengetegen bedőlnek neki, és amely a Human to Cat névre hallgat. Ezt leginkább tolmácsolásként írhatnánk le, hiszen a program azt ígéri, hogy le tudja fordítani a macskák nyelvére az emberi beszédet. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy a felhasználó belebeszél valamit a telefon mikrofonjába, abból pedig a szoftver nyávogást, mormogást vagy dorombolást készít.

Az állattolmács appoknak nincs semmi értelme. De ugye ezt meg sem kell magyarázni? Forrás: Origo

Ez természetesen egyáltalán nincs semmilyen hatással az állatokra, maximum a fejüket forgatják majd értetlenül. És, hogy mi ennek az egésznek az értelme? Hát az, hogy

a felhasználó egy csomó engedélyt megad az alkalmazásnak, melynek fejlesztői így egy csomó adatához hozzájutnak.

Trükkös, bár kicsit etikátlan, de ez nem újdonság ebben a bizniszben.

Virtuális villanyborotva

Hasonlóan értelmetlen az Electric Shaver, azaz a virtuális villanyborotva, amelynek letöltése után megjelenik egy ilyen eszköz képe a kijelzőn. A "bekapcsoló gombot" megérintve pedig olyan hangot ad ki, mintha valóban valaki üzembe helyezne egy elektromos borotvát vagy hajvágót.

A virtuális borotva teljesen felesleges alkalmazás. Legfeljebb rossz vicc. Forrás: Origo

Ez értelemszerűen nem vágja le a szőrt a fejünkről, viszont állítólag alkalmas arra, hogy normális emberre a frászt hozza, aki azt hiszi, hogy valaki éppen tényleg belenyírt a hajába. Humorérzékről vitázni ugyan felesleges, de szerintünk ez is egy olyan szoftver, amely csak a helyet foglalja, és az időt rabolja el az emberek életéből.

Processzorhűtő

Vannak olyan applikációk amelyek alapkoncepciója is az átverésre, hazugságra épül, és amellyel a kevéssé tájékozott vagy hiszékeny embereket akarják megtéveszteni.

A processzorhűtő app csak az adatok megszerzésére szolgál. Forrás: Origo

Ilyen Smart Phone Cooler nevű szoftver is, amelyről azt ígérik, hogy az elindítását követően lehűti a processzor hőmérsékletét, és ezáltal nagyobb teljesítmény elérését teszi lehetővé.

Ugyan az igaz, hogy a hőmérséklet csökkentése pozitív hatással jár, azonban ezt külső hardveres segítséggel, például extra ventilátorokkal, azaz külső hűtőkkel lehet elérni, nem pedig egy alkalmazással.

Egy szoftver futtatása ugyanis épp, hogy tovább melegíti a processzort, és ront annak teljesítményén. A becsapós applikáció célja, hogy a felhasználó hozzáférést nyújtson a profiljával kapcsolatos adatokhoz, illetve reklámokkal árassza el az eszközt, amire feltelepítették.

Gyertyafújó

Már létezik olyan alkalmazás is, amely a gyertya elfújásánák fáradtságos munkáját veszi le a felhasználó válláról. Nem kell mást tennie, mint telepítenie a Blower nevű szoftvert, elindítania, mire az aktiválja az iPhone hangszóróját, ami így képes "elfújni" a lángocskát. És, hogy ennek mi értelme van? Hát a világon semmi. De tényleg. Jópofa, lehet vele villogni az ismerősök előtt, és az ötlet sem rossz, de igazából ez egy olyan applikáció, amelynek semmi haszna nincsen.

Nyomd a gombot

A Hold The Button, azaz magyarul (Nyomd a gombot) nevű szoftver létezésére sincs épkézláb magyarázat. Itt a telepítést követen egyetlen dolga van az embernek: nyomva kell tartania az érintőképernyő egy meghatározott részét, az úgyvezett "gombot". Ahogy hozzáér a kijelzőhöz, elindul egy stopperóra, ami csak akkor áll le, ha leveszi a "gombról" az ujját.

A gomb nyomó alkalmazás reklámokkal önti el a telefont. Forrás: Origo

Ennyi a feladat. Az elért eredményét megoszthatja bárkivel, így versenyezhet másokkal azon, hogy ki tudja tovább "nyomni a gombot". Ez egyrészt iszonyú unalmas, és felettébb értelmetlen dolog, a szórakoztatási faktora a nullát közelíti. Viszont cserébe reklámokat jelenít meg a készüléken, szóval azért a készítői biztos nem tartják értelmetlennek, hiszen pénzt termel nekik.

Akkukímélő

A processzorhűtő programhoz hasonlóan ez is egy csúnya átverés. Azzal kecsegtet a Save The Battery (Óvd az akkumulátort) nevű applikáció, hogy a futtatása során javul az üzemidő. Ez természetesen hazugság, hiszen ha egy szoftvert elindítunk, az terheli a hardvert, és értelemszerűen csökkenti az energiacella töltöttségi szintjét.

Szerelemhatározó

A Love Tester nevű applikációt a javíthatatlan, álmodozó romantikusoknak találták ki, akik még hisznek a mesékben, és a képtelen hazugságokban. Ez a program ugyanis azt állítja, hogy képes megmondani pusztán a nevek beírásával, hogy két ember között van-e esély a szerelem, tartós kapcsolat kialakulására vagy megmaradására.

A szerelemhatározó alkalmazás sokat ígér, de keveset ad. Forrás: Origo

Természetesen ez úgy ahogy van butaság, de a hozzászólások alapján meglepően sokan hisznek benne, ami egyszerűen érthetetlen. Mi azt gondoltuk, hogy ezt a programot a világon senki sem telepíti fel a telefonjára, ehhez képest már több százezren installálták a mobiljukra.

Virtuális kézfertőtlenítő

A Virtual Hand Sanitizer, azaz virtuális kézfertőtlenítő azt ígéri a felhasználónak, hogy ha letölti és telepíti, akkor a telefonja ezt követően mobil fertőtlenítőként is használható. Természetesen ez egy valótlan állítás, egyszerűen nem is értjük, hogy egy ekkora butaságot hogyan hihet el bárki, de a jelek szerint erre a szintre is van igény.

A virtuális kézfertőtlenítő semmit sem ér, de mégis van aki hisz benne, így még talán a többi felesleges appnál is veszélyesebb. Forrás: Origo

Több, mint 6000 felhasználó értékelte a lehető legjobb, 5 csillaggal, ami tényleg döbbenetes. Úgy tűnik, hogy van egy csomó ember a Földön, aki meg van arról győződve, hogy egy telefonra installált applikáció képes megóvni a fertőzésektől, vírusoktól és baktériumoktól. Sajnos azonban ez egészen biztosan lehetetlen.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!