Tovább zuhannak a PC-s eladások

Lenovo ThinkBook Plus G3
Vágólapra másolva!
Az IDC piacelemző cég szerint a harmadik negyedév újabb 15 százalékos csökkenést hozott a PC-s piacon.
Vágólapra másolva!

Az IDC piacelemző cég szerint az idei második negyedévben 15,3 százalékkal csökkentek éves összehasonlításban a PC-s eladások. Ezek után nem túl jó hír a szektornak, hogy most kiderült: a harmadik negyedév újabb 15 százalékos csökkenést hozott. Az összes leszállított PC-s mennyiség így 74,3 millió volt.

Összességében 2022 gyengébb év lesz a PC-s piacon (laptopok, asztali PC-k és munkaállomások), mint tavaly, de még így is jóval előrébb jár a szektor, mint a világjárvány előtt.

Lenovo ThinkBook Plus G3 Forrás: Lenovo

Az IDC szerint a szektort egyébként készlethiány és növekvő alkatrészárak jellemzik, növekvő logisztikai költségekkel, ebből adódóan pedig egyre magasabbak a PC-k árai. Ez a második és harmadik negyedévben mérséklődött valamivel.

Éves szinten a Lenovo eladásai 16,1, a HP esetében 27,8, a Dellnél 21, az ASUS-nál 7,8 százalékkal csökkentek. A negyedik legnagyobb Apple eladásai ugyanakkor 40,2 százalékkal emelkedtek.