Magyar sikereket hozott az Európai Lány Informatikai Diákolimpia

egoi 2022 neumann társaság európai lány informatikai diákolimpia
Szabó Zsanett, Nagy Boglárka, Fülöp Csilla, Merve Nasli idegenvezető, Nagy Korina, Éles Júlia és Erdősné dr. Németh Ágnes
Vágólapra másolva!
Három bronzérmet szerzett a törökországi megmérettetésen a csapat.
Vágólapra másolva!

Törökországban zajlott a hétvégén véget ért Európai Lány Informatikai Diákolimpia: Antalyából a magyar csapat jó eredménnyel, három bronzéremmel tért haza. A második alkalommal megrendezett EGOI napjainkban különösen fontos verseny, hiszen világszerte és itthon is a szükségesnél kevesebb nő dolgozik informatikusként - a verseny pedig pont a női tehetségekre irányítja rá a figyelmet, hogy a versenyzők sikereit látva minél több lány kapjon kedvet ehhez a pályához. Az október 16. és 23. között a törökországi Antalyában zajló EGOI-n (European Girls' Olympiad in Informatics) a világ 44 országából mintegy száz középiskolás lány vett részt.

Szabó Zsanett, Nagy Boglárka, Fülöp Csilla, Merve Nasli idegenvezető, Nagy Korina, Éles Júlia és Erdősné dr. Németh Ágnes Forrás: Neumann Társaság

Az EGOI szervezőinek célja, hogy a verseny révén arra bátorítsák a fiatal lányokat, hogy foglalkozzanak számítástechnikával. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy sok lány azért nem választ szakmát az infokommunikációs szektorban, mert a több évtizedes sztereotípiák miatt ma is sokan tartják azt - tévesen - férfias szakmának. Az EGOI-n a többi diákolimpiához - így például a CEOI-hoz, IOI-hoz - hasonlóan versenyprogramozási feladatokat kell megoldaniuk a versenyzőknek, és a feladatok a lányok versenyén sem könnyebbek.

A négyfős magyar delegációból a 2022-es EGOI-n hárman is bronzérmet kaptak:

  • Éles Júlia (aki középiskolásként a tavalyi, online zajló EGOI-n ezüstérmet szerzett), az ELTE informatikai karának hallgatója
  • Fülöp Csilla, a Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium tanulója
  • Nagy Korina, a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium tanulója

Szintén nagyon jó eredménnyel, a nemzetközi verseny középmezőnyében végzett az EGOI 2022-n Nagy Boglárka, a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja.

A diákolimpikonok a Nemzeti Tehetség Program támogatásával, a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében zajló foglalkozásokon készültek fel az EGOI-ra, amelyben Szabó Zsanett csapatvezető-helyettes is közreműködött.

"A tavalyi első EGOI-hoz hasonlóan a feladatok idén is ugyanolyan nehezek voltak, mint a koedukált informatikai versenyeken, így részvételükkel az idei Európai Lány Informatikai Diákolimpián induló magyar diákok is gyarapíthatták tapasztalataikat - mondta el Erdősné dr. Németh Ágnes csapatvezető – a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke.

„A diákok mellett az EGOI a csapatvezető tanárok számára is hasznos, hiszen megbeszélhettük egymással a bevált oktatási gyakorlatainkat. A verseny elősegítette olyan közös projektek életre keltését is, amelyek révén a lányok STEM tárgyak - elsősorban az informatika felé való irányítását segítik. A verseny csapatvezetőinek többsége nő volt. Ők a diákok felkészítésében is közreműködtek, és ezzel pozitív szerepmintákat is közvetítenek a lányok felé"- tette hozzá Erdősné dr. Németh Ágnes.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!