Ingyen kérhetőek a látássérülteket segítő szoftverek

vak, gyengénló
Az új eszköz megváltoztathatja a vakok és gyengénlátók életét
Vágólapra másolva!
Az ország határain belül és kívül élő magyaroknak is járnak a profi alkalmazások.
Vágólapra másolva!

Folytatódik a NISZ Zrt. 2018-ban indított ország licenc programja, amelynek keretében 2024. június 30-ig az Informatika a Látássérültekért Alapítványon keresztül minden Magyarországon élő és határainkon túli, magyar igazolvánnyal rendelkező látássérült állampolgár ingyenesen juthat hozzá a legnépszerűbb képernyőolvasó és képernyőnagyító szoftverek legújabb magyar nyelvű változatához. Ez a lehetőség ma a világon összesen három országban áll a látássérült emberek rendelkezésére.

Minden magyar látássérültnek járnak az ingyen a képernyőolvasó és képernyőnagyító szoftverek Forrás: Photo Getty Images

Az informatika minden látássérült embernek nélkülözhetetlen segítség a tanulás, illetve a munka területén és a mindennapi életben egyaránt. Éppen ezért számukra is nagy segítséget jelent, hogy ők és családtagjaik, valamint az őket oktató, foglalkoztató cégek, intézmények és segítő szakemberek 2024. június 30-ig térítésmentesen igényelhetik a legnépszerűbb képernyőolvasó és képernyőnagyító szoftverek licenceit.

Kormányzati cél, hogy az akadálymentesítés révén a látássérült felhasználók is kezelni tudják az online felületeket, valamint az elektronikus ügyintézést támogató honlapokat. Az állam által biztosított ingyenes szoftverek használata 2018 óta már közel 8000 látássérült állampolgár számára könnyíti meg folyamatosan a munkavégzést, a tanulást és a digitális térben történő tájékozódást. A NISZ Zrt. fontosnak tartja, hogy az általa kínált korszerű infokommunikációs megoldásokkal hozzájáruljon a fogyatékkal élő emberek mindennapjainak megkönnyítéséhez és biztosítsa számukra az interneten elérhető fontos információkhoz való hozzáférést, valamint a kényelmes, elektronikus ügyintézés lehetőségét.

„Fejlesztéseinkkel folyamatosan arra törekszünk, hogy a földrajzi távolságok vagy a fizikai nehézségek a fogyatékkal élő emberek számára is egyszerűen áthidalhatók legyenek. Éppen ezért kiemelt társadalmi feladatunknak tekintjük az akadálymentesítést, a képernyőolvasó- és képernyőnagyító szoftverek ingyenes biztosításával pedig továbbra is segíteni szeretnénk látássérült embertársainkat az informatika világában" – mondta el az ország licenc program meghosszabbítása kapcsán Dr. Kovács Zoltán, a NISZ Zrt. vezérigazgatója.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány (INFOALAP) eddig több ezer Magyarországon élő látássérült ember számára tette láthatóvá a világot korszerű számítógépek, képernyőolvasó- és képernyőnagyító szoftverek, továbbá digitális diktafonok adományozásával. Az alapítvány által magyar nyelven elérhetővé tett szoftverek az infoalap.hu/orszag_licenc weboldalról tölthetők le. Aktiválásuk a NISZ Zrt. által üzemeltetett akadalymentes.magyarorszag.hu weboldalon található egyszerű űrlap kitöltésével kezdeményezhető, majd az igénylést követően e-mailben kapott hitelesítő kóddal elvégezhető.

A szoftverek telepítésével, illetve használatával kapcsolatos kérdések esetén az Informatika a Látássérültekért Alapítvány munkatársai készséggel állnak rendelkezésre a +36 (1) 273-3188-as és a +36 (70) 295-9288-as ügyfélszolgálati telefonszámon vagy a [email protected] e-mail-címen.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!