Egyre menőbb a MiniLED-es okostévé

TCL MiniLED technológia
Vágólapra másolva!
A TCL arról beszélt, hogy jelentősen megnőttek a MiniLED-es okostévéik eladásai.
Vágólapra másolva!

A MiniLED egyre kedveltebb alternatívája az OLED-nek, főleg a legújabb és legdrágább okostévék használják. A TCL szerint ráadásul fogyasztói szinten is egyre keresettebbek az ilyen tévék, ugyanis nagyot nőttek a MiniLED-es okostévéik eladásai, még nehéz gazdasági környezetben is.

TCL MiniLED technológia Forrás: TCL

A 4K C845 széria egyébként EISA-díjat is kapott a prémium MiniLED TV kategóriában, de a többi modellt is jól fogadták állítólag a vásárlók. A TCL a harmadik negyedévben egyébként 6,47 millió okostévét adott el, ami 20,1százalékos előrelépés éves szinten – ennek jelentős része pedig MiniLED-alapú megoldás volt.

A TCL szerint a vásárlók az egyre nagyobb tévéket keresik, 63,6 százalékkal több olyan tévét adtak el ugyanis, ami nagyobb volt 65 hüvelykesnél. A gyártó szerint igen sikeres lesz majd az ünnepi szezon is, amire számos prémium tévével, köztük az új, 98 hüvelykes Q10G-vel készül.