Létszámstopot hirdetett az Apple

apple iphone 14 okostelefon smartphone
Egy vásárló a piacra dobás napján beszerzett Apple iPhone 14 Pro mobiljával
Vágólapra másolva!
Állítólag csak kutatási és fejlesztési pozíciókba vehetőek fel új dolgozók.
Vágólapra másolva!

Az Insider és a Bloomberg forrásai szerint az Apple is óvatossá vált a gazdasági turbulenciák hatására, a színfalak mögött októberben széles körű felvételi tilalmat hirdetett. Az informátorok elmondásai alapján kizárólag kutatási és fejlesztési tevékenységek végzésére vehetőek fel újabb munkavállalók, egyéb területeken további dolgozók beléptetésére nem biztosít büdzsét.

A belátható jövő borús gazdasági kilátásai miatt óvatosan költő üzemmódba kapcsolt az Apple Forrás: Apple

A belső tájékoztatás szerint a létszámstop várhatóan pár hónapig eltart majd, de kedvezőtlen körülmények esetén akár a jelenlegi üzleti év végéig is érvényben maradhat, az Apple esetében ez 2023 szeptemberét jelenti. Elbocsátásokról nem esett szó, egy forrás szerint a vállalat a mostani felvételi stopot is szerette volna fű alatt tartani, nehogy az negatívan befolyásolja a részvényárfolyamát.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!