Hatalmas 5G-s rekordot állított fel a Samsung

5G
Vágólapra másolva!
A Samsung a mobilhálózati eszközök terén is igyekszik versenyre kelni riválisaival. Nem is teljesítenek rosszul: éppen egy újabb rekordot állítottak fel Ausztráliában.
Vágólapra másolva!

Ha az 5G-s hálózati eszközök piacát nézzük, akkor az amerikai szankciók hatására visszaszoruló Huawei mellett a Nokia és az Ericsson a két legnagyobb szereplő. A Samsung is nagyon igyekszik azon, hogy a berendezései ott legyenek minél több adótornyon, és nagyobb szeletet tudjon magának kihasítani az 5G-s infrastruktúra fejlesztésében, így nem csoda, hogy fel szeretné magára hívni a figyelmet olyan dolgokkal, mint például a legújabb rekordkísérlet.

Márpedig a Samsung új eredménye eléggé meggyőző, ugyanis 10 kilométeres távolságban is tudtak gigabit feletti sebességet nyújtani.

Egészen konkrétan a legmagasabb mért érték 2,7 gigabit/másodperc volt, ami önmagában is eléggé lenyűgöző, de az is fontos, hogy az átlagos letöltési sebesség 1,75 gigabit/másodperc volt. Tehát a Samsung hálózati berendezései stabilan tudják tartani a meglehetősen nagy tempót.

Forrás: Vodafone

Azt azért meg kell hagyni, hogy a vállalat nem igazán nehezítette meg a saját dolgát, ugyanis igyekezett olyan helyet választani, ahol a lehető legkevesebb épület vagy más terepakadály gátolja a jelek terjedését. Ennek érdekében Ausztrália végtelen síkságait vették célba, de ez nem azt jelenti, hogy ettől még az eredmény ne lenne nagyon is fontos, hiszen a szolgáltatók célja lehet, hogy minél nagyobb területeket fedjenek le, és olyan helyekre is eljuttassák a gyorsabb mobilnetet, ahol korábban erren nem volt lehetőség.