Már mechanikus billentyűzetben is utazik a OnePlus

OnePlus mechanikus billentyűzet
Vágólapra másolva!
A PC-s piacon is egyre jobban mozgolódna a OnePlus, többek között egy mechanikus billentyűzettel.
Vágólapra másolva!

A OnePlus a napokban mutatta be a OnePlus Featuring platformot, amelynek a lényege, hogy sok partnerük lesz különböző új termékek kapcsán. Az első ilyen együttműködés a Keychron jóvoltából jött létre, és egy OnePlus mechanikus billentyűzetet eredményez majd.

OnePlus mechanikus billentyűzet Forrás: OnePlus

OnePlus billentyűzet eddig nem volt még, részleteket nem is árultak el róla, csak annyit, hogy 2023 elején globálisan is elérhető lesz. Mivel a Keychron a kategóriában bevált név, a mechanikus billentyűzetekre pedig nagy a kereslet, ezért a OnePlus is sikeres lehet az újdonsággal.

Emellett két PC-s monitort is piacra dobnak majd, ami egyértelműen azt jelzi, hogy a Xiaomihoz hasonlóan a OnePlus is betörne a PC-s szektorba.