Vége az álomnak, nem lesz új Alice-játék

Feladta a harcot American McGee játéktervező, a játékiparba még a DOOM pályatervezőjeként belecsöppent dizájner tájékoztatása szerint nem képes elkészíteni a kultklasszikus Alice játéksorozatának Asylum alcímű, harmadik részét.
Az első American McGee's Alice még 2000-ben vált elérhetővé, a média pozitívra értékelte az Alice Csodaországban beteges feldolgozását, azonban üzletileg rosszul teljesített az akciójáték. A szellemi tulajdont birtokló EA közel egy évtized után lehetőséget adott az Alice: Madness Returns című folytatás elkészítésére, ám a történelem megismételte önmagát, az elődjéhez hasolóan a 2011-es évjáratú rész is kultklasszikus rétegterméknek bizonyult.
Ennek ellenére American McGee egészen mostanáig tüsténkedett, hogy elkészülhessen a széria harmadik része, az elmúlt években a rajongók patreonos anyagi támogatásával elkészítette a dizájnnal és gyártással kapcsolatos terveket, amelyet nemrég beküldött az EA számára.
Pár hétnyi feszült várakozást követően McGee lesújtó hírrel szolgált: a kiadó nem hajlandó finanszírozni a játék megvalósítását, ráadásul jelenleg a szellemi tulajdon licencelésétől is elzárkózik.
Vége az álomnak, nincs mód az Alice: Asylum elkészítésére.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!