Elmenti a papírra vetett szöveget az okostoll

nuwa pen okostoll golyóstoll írás
Valós időben digitalizálja az írást és a szkeccseket a Nuwa Pen
Vágólapra másolva!
Visszanézhetőek a mobilappjában a leírt szövegek és a rajzolt szkeccsek.
Vágólapra másolva!

Különleges kütyüt mutatott be az egyre ritkábbá váló kézírás szerelmeseinek a holland Nuwa startup, a vállalat okostollja képes elmenteni és okostelefonos appban mutatni a papírra vetett gondolatokat. A már előrendelhető, de várhatóan csak az ősszel piacra kerülő termék szabványos D1 tollbetétet használ a papírra íráshoz, a szövegeket és rajzokat pedig mozgásérzékelővel, nyomásérzékelővel, továbbá három pici kamerával digitalizálja.

A toll Bluetooth segítségével szinkronizálja a mentett írásokat és szkeccseket a mobilappjával, a beépített akkuja két órán keresztül képes energiával ellátni a digitalizálásért felelős hardvereket, a feltöltése 15 percet vesz igénybe. Az akkutöltéshez be kell helyezni a gyári tolltartóba a tollat, maga a tolltartó pedig USB-C kábelen át látható el árammal.

A Nuwa Pen nem lesz olcsó mulatság, az előrendelési időszak alatt 179 euró az ára, de a forgalomba kerülésekor 279 eurót kér majd érte a startup. Ezen túlmenően ráadásul egy opcionális, havi 3 euróba kerülő előfizetés is lesz hozzá, amellyel például többféle felhőtárhelyre lehet biztonsági mentéseket készíteni a mentett jegyzetekről, több formátumot fog támogatni az exportfunkciója, továbbá egy gombnyomással átalakíthatóak lesznek macskakaparásról olvasható betűtípusra a mentett jegyzetek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!