Hihetetlen bejelentések: megtudtuk, milyen lesz a jövő

CES 2023, szórakoztatóelektronikai kiállítás
Az élet szép, a CES pedig régi fényében tündökölt.
Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány miatt évek után idén rendezték meg először hagyományos formájában a világ egyik legnagyobb technológiai-elektronikai szakvásárát, a CES-t, amelyre mi is kilátogattunk.
Vágólapra másolva!

Az az első pillanatban kiderült, hogy a kiállítók nem pártoltak el az eseménytől, hiszen a régi szép hagyományokhoz illően 2023-ban végre már hatalmas standokat építettek fel, amelyeken elképesztő mennyiségű és minőségű újdonságot mutattak be. Ennél is jobb hír, hogy a látogatók sem maradtak távol, ugyanis tömegek vettek részt az eseményen.

Az élet szép, a CES pedig régi fényében tündökölt Forrás: Origo

Nem túlzás azt állítani, hogy az olyan népszerű, innovatív termékeiről ismert vállalatoknál, mint például a Samsung, a Panasonic vagy a Sony, egymás sarkát taposták az emberek. És volt is mit nézni, hiszen idén is számtalan érdekes, futurisztikus terméket vittek el Las Vegasba, az expó helyszínére a nagy piaci szereplők.

Fókuszban a televíziók

Ezek közül is kétségkívül a leglátványosabbak a televíziók voltak, amelyek már méretüknél fogva képesek arra, hogy magukra rántsák a tekintetet. Az világosan kiderült, hogy idén jó eséllyel számíthatunk a hazánkban is kedvelt OLED-technológia további térhódítására, és hogy folytatódik a rivalizálás a két nagy kijelzőgyártó, a Samsung és az LG között. Az előbbi lerántotta a leplet például a világ jelenlegi legnagyobb fényerejű OLED-televíziójáról, ami a konszern saját fejlesztésű kvantumpontos paneljére épül. Ez ráadásul egy minden korábbinál nagyobb, 77 hüvelykes titán, ami azt jelzi, hogy a tavaly elindított projektet abszolút sikerként értékeli a vállalat. Ezt az érzést az is erősíti, hogy a mára megkerülhetetlen piaci szereplőnek számító kínai TCL is bejelentette az eseményen, hogy színre lép OLED-televízióival idén, amelyekbe a Samsung által gyártott QD-OLED-kijelzők kerülnek.

Több Micro LED-megjelenítőt is bemutattak Forrás: Origo

A Samsung emellett előrukkolt még egy saját forradalmi modellel, hiszen néhány kiválasztott újságíró és partner előtt bemutatták a világ legkisebb Micro LED-eljárásra épülő televízióját. Ez egy 50 colos, 4K-felbontású készülék, ami azt jelenti, hogy már ez a technológia is lehetővé teszi versenyképes, átlagos otthonokban is gond nélkül elhelyezhető készülékek előállítását. Ezzel az egyik legfontosabb akadály elhárult a világ meghódítása elől, már csak azon kell dolgozni, hogy le tudják nyomni a gyártási költségeket, mert a Micro LED-megoldás jelenlegi legnagyobb hátránya, hogy még igen drága.

E termékekben egyébként mára más nagy cégek is meglátták a fantáziát, hiszen több gyártónál is láttunk kiállítva ilyen, bár ennél lényegesen nagyobb megjelenítőket.

Az is nyilvánvalóvá vált az eseményen, hogy a hagyományosabb folyadékkristályos technológiát sem szabad még leírni, van még tartalék a tankban. Rengeteg lesz ugyanis idén az új, Mini LED háttérvilágítású kvantumpontos QLED LCD-televízió. Ezeknél a legnagyobb előrelépést a fényerő növelésében érték el a meghatározó piaci szereplők. Ebből fakadóan aztán a nagy dinamikatartományú tartalmak visszaadása minden korábbinál látványosabb. Ami nagyon érdekes volt, hogy a jelek szerint a sokáig körberajongott 8K-modellek körül kezd elfogyni a levegő. Ennek elsődleges oka, hogy az ilyen extrémen nagy felbontású tévék többet fogyasztanak, mint a 4K-s társaik, és emiatt jó néhány gyártó egyszerűen nem képes már megfelelni a szigorúbb uniós előírásoknak, aminek következtében Európában nem hozhatnak forgalomba új készülékeket. Ebből fakadóan aztán a jelek szerint rosszabb esetben az egész 8K termékvonalat ejtik jó néhányan. De az is igaz, hogy akadnak olyan vállalatok, amelyek kitartanak, és megoldották az új kihívásokat. Közéjük tartozik a Samsung, amely cég munkatársai a helyszínen megerősítették nekünk, hogy lesznek friss 8K-televízióik idén Európában is, ezzel pedig akár komoly piaci előnyre is szert tehetnek.

Visszatér a 3D?

Ami a legnagyobb meglepetést okozta, hogy az egyszer már megbukott térhatású megjelenítés kezd visszatérni. Legalábbis a vállalatok szeretnék, ha visszatérne. Több cég, ráadásul hatalmas konszernek standján találkoztunk ugyanis 3D-kijelzőkkel. Persze van egy kis csavar a történetben, hiszen nem a mindenki által gyűlölt szemüveges vonalt élesztették újra, hanem a szemüveg nélküli 3D-technológiákra álltak rá egyes piaci szereplők.

Találkoztunk hatalmas 3D-televíziókkal, -monitorokkal, -tabletekkel, sőt ilyen képernyővel ellátott laptoppal is. Azt tapasztaltuk viszont, hogy az eljárás továbbra sem tökéletes, ugyanis a térhatás visszaadása csak néhány nézési pontból működik. Ha viszont rossz helyről tekintünk rá, akkor szellemképesedés jelentkezik, ami azért elég zavaró. De mindenesetre a lényeg, hogy a jelek szerint újra pénzt ölnek a cégek a 3D-kijelzőkbe, amit azért tényleg nem vártunk volna.

IT-forrongás

Ha már a laptopok kerültek szóba, muszáj kitérni arra, hogy a jelek szerint IT fronton igen mozgalmas év várható. A CES-en legalábbis bejelentettek rengeteg új eszközt, köztük természetesen a csúcs, friss hardvereket, amelyek minden korábbinál nagyobb erő leadására képesek. Mellettük számos vadonatúj laptopról is lerántották a leplet, köztük üzleti, látványos lifestyle és gigantikus teljesítményű gamer notebookokat egyaránt kiállítottak. Nagyon úgy fest, hogy 2023-ban tovább nyílik az olló a hagyományos asztali és a hordozható gépek között, de ez az elmúlt évek gazdasági folyamatait látva igazán nem lephetett meg senkit.

Az viszont igen, hogy a monitorszegmensben még mindig lehet meglepetésekkel előállni. A jelek szerint ez a terület nagy jelentőséggel bír sok cég számára, hiszen érezhetően komoly energiákat mozgattak meg annak érdekében, hogy innovatív, előremutató eszközökkel léphessenek színre. Ennek leglátványosabb jele, hogy az Asus és a Dell jóvoltából megjelentek az első olyan termékek, amelyek másodpercenként több mint félezer képkocka megjelenítésére képesek, hiszen a képfrissítési frekvenciájuk 520 Hz.

A játékosoknak szánt monitorok elképesztő fejlődésen mentek keresztül Forrás: Origo

Csak viszonyításként: a jelenlegi átlagos tévék és monitorok másodpercenként 60 képkockát tudnak. Ennek köszönhetően pedig egyrészt folyamatosabb a mozgás, másrészt az egyes képi információk hamarabb kerülnek a játékosok elé, ami egyes összecsapásokban döntő lehet. Mellettük meg kell említeni az új OLED-monitorokat, amelyek döbbenetesen markáns, tiszta színeket, és a korábbinál nagyobb fényerőt, valamint nagyobb képfrissítést produkálnak. A legnagyobbat ezen a fronton megint csak a Samsung gurította, hiszen a cég egy 49 inches, azaz hatalmas, 32:9 ultraszéles képarányú modellt tett le az asztalra, amely élőben egyszerűen lenyűgöző volt.

Háztartási gépek és energiatakarékosság

A hasonló fókuszú szeptemberi berlini IFA kiállítással összehasonlítva feltűnt, hogy Las Vegasban is kiemelt szerepet kapott a környezetvédelem, a fenntarthatóság. Számos komoly nagy cég bemutatta ilyen irányú fejlesztéseit, amelyek között komoly fókusz jutott a különféle energiatakarékossági megoldásokra. A Panasonic például egy komplex ökoszisztémát mutatott be, saját napelemekkel, víztisztító rendszerrel, elektromosautó-töltővel és okosépület-technológiákkal. A Samsung pedig egy olyan komplett otthon kész tervét prezentálta, amely teljesen önnfenntartó.

Sok cég mutatta be okosotthon-megoldásait Forrás: Origo

Ráadásul a dél-koreai vállalat kiemelt energiát fordít az újrahasznosításra is, ennek köszönhetően most már jó néhány termékük borítása vagy csomagolása feldolgozott hulladékból, például kidobott halászhálókból készül.

Virtuális valóság és metaverzum

Annak ellenére, hogy a virtuális valóság eddig nem nyerte el a tömegek tetszését, nagyon úgy fest, hogy még mindig vannak olyanok, akik szerint ez a technológia sikeres lehet. Több nagyvállalat is bemutatta friss fejlesztéseit, azonban semmi olyan forradalmi dologgal nem találkoztunk, ami arra utalna, hogy idén megtörténhet a várva várt áttörés. A nagy durranásként beharangozott metaverzumokban jó néhány cég látványosan bízik, így például a Sony. Azonban mi semmi olyasmivel nem találkoztunk, ami erre a reménykedésre alapot adhatna.

A metaverzum koncepció továbbra is egy óriási lufinak tűnik, aminél a vékony, látványos héj mögött egyelőre még nincs semmi.

Lesz folytatás?

A többéves agónia után az idei "normális" CES kiállítás remekül sikerült, mint ahogyan azt már korábban említettük. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ereje teljében tért vissza az esemény, amely bebizonyította minden kétkedőnek, hogy az online világ nem minden, az ilyen gigantikus expókra még manapság is szükség van.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!