Itt a javítás a Samsung látszatbeteg SSD-jéhez

samsung 990 pro ssd
Samsung 990 Pro
Vágólapra másolva!
Sajnos nem számolja újra a várható visszalévő élettartamot a frissítés.
Vágólapra másolva!

Nemrég fény derült a Samsung 990 Pro csúcs szilárdtest-meghajtó egy kínos problémájára, a vezérlőszoftvere sok felhasználónál hibásan jelzi vissza a hátralévő élettartamot. A gyártónak végre sikerült félig-meddig megoldania a problémát, a Samsung Magician segédprogrammal telepíthető legújabb rendszerszoftvere már helyesen számolja a százalékban megadott értéket.

Samsung 990 Pro Forrás: Samsung

Sajnos ezzel csak félmegoldás született a hibára, a tájékoztatás szerint a meghajtó nem fogja nullázni vagy újraszámolni a már mentett SMART diagnosztikai adatokat az új szoftver telepítését követően. Emiatt akinél viszonylag kevés adat írását követően drámaian lement a várható visszalévő élettartamot megbecsülő százalék, annál a frissítés telepítése után is rossz érték jelenik majd meg, csak épp onnantól kezdve jól fog számolni a meghajtó.

Ez hosszú távon természetesen problémát jelent, hiszen nem lehet majd pillanatok alatt megállapítani, hogy ténylegesen mennyi élet maradt a meghajtóban, így érdemes lehet megpróbálkozni a garanciális kicseréltetésével. Alternatív módon a SMART diagnosztikából kiolvasható, hogy mennyi adat lett felírva a meghajtóra, ezt az értéket a 990 Pro megfelelő modelljének TBW-specifikációjával összevetve ki lehet matekozni a valódi százalékot.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!