Évekre van még a Steam Deck 2 megjelenése

valve steam deck kézikonzol marokkonzol videojáték
Steam Deck
Vágólapra másolva!
Sokan látszólag elsődleges játékgépként használják a kézikonzolt.
Vágólapra másolva!

Nem sieti el a Steam Deck utódjának piacra dobását a Valve, árulta el nemrég a Rock Paper Shotgun híroldalnak a vállalat két munkatársa. A kézikonzolnak tűnő számítógép egy éve került piacra, eladási adatokat eddig nem osztott meg a Valve, azonban a hozzá fűzött reményeket biztosan beváltotta, az óriási keresletnek köszönhetően hónapokon keresztül hiánycikknek bizonyult.

Steam Deck Forrás: Valve

A Valve dolgozóinak elmondása alapján a Steam Deck esetében a konzolokéhoz hasonló életciklusra lehet számítani, azaz néhány évente jöhet majd belőle frissített hardverű változat. Ennek okait specifikusan nem tisztázták, azonban meglehetősen egyértelműnek tűnik, hogy kis mértékű teljesítménybeli előrelépésekért nem éri meg frissített modellt piacra dobni: akkor jön majd el a következő Steam Deck ideje, ha sikerül komoly előrelépést felmutatni képes processzort és videóvezérlőt varázsolni a burkolata alá.

A SteamOS névre keresztelt Linux-disztribúcióval felvértezett Steam Deck a jelen állás szerint hivatalosan olyan 8000 a Steamen elérhető játék futtatására képes, ezek oroszlánrésze Windowsra készült, emuláció segítségével sikerült működésre bírni őket a kézikonzolon.

A Valve illetékesei szerint a Steam Deck sikerét mi sem jelzi jobban, minthogy a tulajdonosainak 48 százaléka több időt tölt vele a steames játékait nyüstölve, mint számítógépet használva.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!