Megint iparági botrányt robbantott ki a Ubisoft

assassins creed syndicate videojáték
Assassin's Creed Syndicate
Vágólapra másolva!
Gépi rásegítéssel generálná a játékaiban lévő háttérkarakterek szövegeit.
Vágólapra másolva!

A lassan emberemlékezet óta a nyílt világú játéksorozataiból élő Ubisoft új fejlesztői eszközt mutatott be a napokban, a GhostWriterrel gépi módon lehet háttérbeli díszletkarakterek által mondott szövegeket létrehozni, ezzel állítólag megkönnyítve és felgyorsítva a szövegeik elkészítéséért felelős írók dolgát.

A vállalat szerint a háttérbeli NPC-k monológjai és párbeszédei kritikusak a játékvilágok élettel való megtöltésében, feltűnő és illúzióromboló volna, ha folyamatosan néma csendben töltenék be a szerepüket. Viszont a játékonként több száz vagy ezer soruk legenerálása nem a világ legizgalmasabb munkája, így a karakterek és szituációk megadását követően a GhostWriter piszkozatokat generál ezekre, amelyek az írók szabadon szerkeszthetnek. Többféle verzió esetén visszajelzést adhatnak a rendszer számára, hogy melyiket tartják jobbnak, amelyből tanul az eszköz.

Az ötlet alapvetően jónak tűnik, azonban elég sok negatív reakció érkezett az írók részéről. A Sony Santa Monicánál dolgozó Alanah Pearce szerint a gépi sorok szerkesztgetése több időt vehet igénybe a saját sorok nulláról való megírásánál, véleménye szerint a fejlesztőknek inkább írók felbérlésére kellene költeniük a technológia fejlesztésére fordított pénzt.

A Gearbox sorait erősítő Sam Winkler felhívta a figyelmet, hogy kezdő írók gyakran a háttérbeli NPC-k sorainak készítésével szerzik az első kiszámlázható és önéletrajzba írható munkatapasztalataikat. Nem tetszik neki a Ubisoft magyarázata, hogy a rendszer csak írókat szabadít fel, hogy kevesebb unalmas munkát kelljen végezniük.

„Szomorúnak és erőtlennek érzem magam. Ne tévesszenek meg senkit az írók támogatásával kapcsolatos állítások, mindig ezzel jönnek. Nyilvánvalóan a szárnyaikat próbálgatják az agresszívebb mesterséges intelligenciás rendszerek bevezetése előtt. Ez a munka állásokat tudna teremteni a junior fejlesztők számára" – fogalmazta meg az egyik legerősebb véleményt Edd Coates, a Radical Forge dolgozója.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!