Reagált a közkedvelt androidos mobilgyártó: távozik Európából vagy sem?

Oppo Find X6 Pro
Vágólapra másolva!
A pletykák szerint a OnePlus és az Oppo is elhagyják az európai piacot: egyelőre mindkét márka tagadja a jelentéseket.
Vágólapra másolva!

Az Oppo bár bemutatta a Find X6 és Find X6 Pro csúcsmobilokat, és sok nyugati tesztelőnek is adott utóbbiból, de a Kínán kívüli megjelenésről egy szó sem esett. A szivárgások szerint végül nem is lehet majd kapni globálisan ezeket.

Ez már önmagában arra utalt, hogy az Oppo talán mégis visszatáncol a globális, és főleg az európai piactól, amelyen a Huawei helyét akarta átvenni. Találgatások szerint megint változhatott a OnePlus márkával kapcsolatos stratégia.

Oppo Find X6 Pro Forrás: Oppo

Aztán bombaként robbant a pletyka pár napja, hogy a OnePlus és az Oppo egyaránt kivonulnak majd Európa legtöbb országából, 2023 közepén. A szivárogtatók szerint az eladások bezuhantak, és már csak pár dolgozó marad az alapvető szolgáltatásokat fenntartani. Pár hónapja egyébként Németországban egyik márka mobiljait sem forgalmazzák, mert pert vesztettek a Nokiával szemben.

A OnePlus és az Oppo jelenleg mindent tagad, a lapoknak eljuttatott reakciókban közlik, hogy fenntartják a stabil működést, nem távoznak Európából. Roland Quandt ezután arról beszélt, hogy amennyiben maradnak is, Németországban június végére mindkét márka megszűnik (feltehetően a nokiás, szabadalmi okokból).