Alig van, aki még hajlandó új PC-t venni

microsoft windows 11 laptop notebook számítógép
Windows 11 2022 Update a Moment 2 frissítéssel
Vágólapra másolva!
Az IDC piacelemző cég szerint 29 százalékkal zsugorodott az első negyedévben a PC-s piac, a gyenge kereslet miatt.
Vágólapra másolva!

Újabb kiábrándító negyedévet zárt a PC-s piac, a globális eladások 29 százalékkal csökkentek éves összehasonlításban. Az előzetes adatok szerint január és március között 56,9 millió PC talált gazdára, és az öt legnagyobb gyártó átlag 30 százalékos visszaesést könyvelt el, a legnagyobbat az Apple, 40,5 százalékos csökkenéssel.

Forrás: Microsoft

A piacvezető globális szinten még mindig a Lenovo, a szektor 22,4 százalékát birtokolja. 21,2 százalékkal második a HP, 16,7 százalékkal harmadik a Dell, majd az Apple és az ASUS következnek 7,2 és 6,8 százalékkal.

Az elemzők szerint ezeket a nagy visszaeséseket a gyenge fogyasztói kereslet okozta, valamint a túlkészletek és az instabil gazdasági környezet. A következő hónapokban sem sok jóra számítanak az elemzők, a növekedést csak az év végére várják.