Javíthatják a Samsung Galaxy S23 Ultra súlyos kamerahibáját

samsung galaxy s23 ultra
Vágólapra másolva!
A HDR-rel kapcsolatos kamerahibák bizonyos esetekben erősen rajzolt hatást keltenek, de állítólag hamarosan megpróbálja ezt javítani a Samsung.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi években a mobilok kamerás algoritmusai sok fejlődést hoztak, ám rengeteg negatívumot is. Nagyon sok csúcsmobilra jellemző, hogy nem tudnak mit kezdeni a mozgó gyerekekkel, háziállatokkal, beltérben pedig festményszerű arcokat kapunk, minimális nagyításnál válik csak siralmassá az eredmény. A másik gond általában a HDR-rel adódik.

Samsung Galaxy S23 Ultra Forrás: Samsung

A Samsung Galaxy S23 széria sem kivétel, a Samsung igyekezett pár dolgon javítani a legutóbbi kamerás frissítéssel, de persze bőven maradt így is javítani való. A jelentések szerint az egyik pont a HDR-hiba, Ice Universe szerint legközelebb ezt kísérlik meg javítani.

Azt nem tudni, hogy mikor jön az ezzel kapcsolatos frissítés, de azt igen, hogy a túltolt HDR miatt a tárgyak körül megjelenő világító effektet szeretnék megszüntetni.