Kipróbáltuk a Samsung megfizethetőbb szériájának csúcstelefonját

Samsung, Galaxy, A54 5G, teszt
A hátlap is ízléses.
Vágólapra másolva!
Az okostelefonok fejlődése megállíthatatlan, egymás után jelennek meg az elképesztő új technológiákkal kitömött forradalmi készülékek. De nincs mindenkinek szüksége egy extrémen kiemelkedő tudású, vagy különleges megjelenésű termékre. Ők azok akik megelégszenek azzal, ha egy modell kisebb-nagyobb kompromisszumok mellett ugyan, de mindent tud, amit ma egy mobiltól reálisan elvárhatunk. Azaz, hogy lehessen rajta filmezni, videózni, játszani, biztosítsa normális minőségű képek, videók elkészítését, bírja elég ideig szuflával, és mindezt úgy, hogy ne legyen elképesztően drága.
Vágólapra másolva!

Természetesen a gyártók igazodva az elvárásokhoz, kínálnak ilyen termékeket. Sőt, ebben na szegmensben öldöklő a verseny, ez már ugyanis az a csoport, ahol látható nyereséget lehet realizálni egy-egy terméken, úgy, hogy még viszonylag sok is fogy belőlük.

A hátlap is ízléses. Forrás: Origo

A piacvezető Samsung is kiemelt figyelmet fordít erre a területre, és a dél-koreai cég a közelmúltban egy új készülékkel bővítette ilyen kategóriájú készülékeinek táborát. Ez a Samsung Galaxy A54, amely már hazánkban is a boltokba került, mi pedig megvizsgáltuk, hogy mit tud, teljesíti-e az elvárásokat.

Külső

A kialakítása rendben van, hiszen hazugság lenne különösképpen figyelemfelkeltőnek vagy trendinek nevezni a külsejét. De tény, hogy a megjelenése kellően modern, senki nem fog miatta szégyenkezni. A fogása kényelmes, a gombok jó helyen vannak, nem lötyögnek, az összeillesztés minősége hibátlan. Az is pozitívum, hogy megkapta az IP67 minősítést, azaz hivatalosan is víz- és porálló. A hátlap diszkrét, ízléses, nem pakolták tele felesleges, bazári díszítésekkel.

Képernyő

A Samsung Galaxy A54 egyik legerősebb pontja a 6,4 inches kijelző, ez nem is lehet kérdés. A Super AMOLED paneltechnológiának köszönhetően a színek fantasztikusak, ragyogóak, szinte "lemásznak" a képernyőről, a kontraszt pedig tökéletes. A maximális fényerő (a méréseink szerint: 1088 nit) is kellően nagy ahhoz, hogy a nagy dinamikatartományú anyagok kellően látványosak legyenek, és hogy akár napfénynél is használható legyen a készülék, bár tény, hogy ilyenkor már fakulnak a tónusok.

A kijelző szép, fényes. Forrás: Origo

A képernyő 1080 x 2340 képpontos, ami kellően nagy felbontás, és ennek köszönhetően a képi világ kellően éles, így a részletességre, a finom átmenetek problémamentes visszaadására sem lehet panasz. A maximális képfrissítési frekvencia 120 Hz, ami azt jelenti, hogy kétszer annyi képkockát képes a kijelzőre vásárolni másodpercenként, mint a hagyományos modellek. Ennek köszönhetően pedig a mozgásmegjelenítés hibátlan, kellően folyamatos és ez a képesség a játékoknál is igen jól jöhet.

Használat közben

Mert ugyanis a telefon játékra is alkalmas kisebb-nagyobb kompromisszumok megkötésével. A hardver (8 magos Exynos 1380 processzor, 8 GB RAM) kellően erős még a csúcsjátékok futtatásához is, de tény, hogy előfordulhat, hogy a grafika minőségét le kell rontani, vagy vissza kell venni az effekteket. A tapasztalataink szerint a böngészés, a navigáció, a képszerkesztés, a chatelés és levelezés is problémamentes. A hűtést egészen jól megoldották, hiszen átmelegszik ugyan a termék, ám sosem lesz kellemetlenül forró.

Az akkumulátor jó sokáig bírja. Forrás: Origo

A beépített hangszórója átlagos hangminőséget produkál. Ez azt jelenti, hogy a hangerő megfelelően nagy, viszont a basszusok hiányoznak, és emiatt a végeredmény vékony, lapos és természetellenes, ráadásul olykor némi zajosodás is érezhető. Az energiagazdálkodásra viszont nem lehet panasz, hiszen a 5000 mAh-s, azaz az átlagosnál nagyobb kapacitású.

Ennek köszönhetően az üzemidő is kiemelkedő, ami azt jelenti, hogy elérheti akár a 12-15 órát is.

A modell a Samsung saját, Android 13 alapú, One UI 5.1 rendszerére épül, ami az egyik legjobb ilyen platform jelenleg. Nagyon felhasználóbarát, átlátható, maximálisan stabil, és tele van szuper extra funkciókkal.

Képek, fotók

A Samsung hagyományosan nagy figyelmet fordít a telefonjainál a képalkotásra, úgyhogy nagy meglepetést nem okozott, hogy e téren a Galaxy A54 is egészen jól teljesít. Az 50 megapixeles főkamerával nem csak nappal, hanem este is lehet abszolút vállalható felvételeket készíteni.

Samsung, Galaxy, A54 5G, teszt
Samsung, Galaxy, A54 5G, teszt
Samsung, Galaxy, A54 5G, teszt
Samsung, Galaxy, A54 5G, teszt
Samsung, Galaxy, A54 5G, teszt
Samsung, Galaxy, A54 5G, teszt
Samsung, Galaxy, A54 5G, teszt
Samsung, Galaxy, A54 5G, teszt
Samsung, Galaxy, A54 5G, teszt
Samsung, Galaxy, A54 5G, teszt
Samsung, Galaxy, A54 5G, teszt
Samsung, Galaxy, A54 5G, teszt

A 12 megapixeles ultraszéles látószögű egység kitágítja a látóteret, ami nagyon hasznos lehet. Épp úgy, mint az 5 megapixeles makró kamera, amely a nagyon közeli célpontok megörökítésére szolgál. Nem hiányoznak belőle az olyan extrák, mint az optikai stabilizátor, a lassítás, az effektek, és az éjszakai mód, amelyek szintén hozzáadott értéket jelentenek.

Mérlegen a Samsung Galaxy A54

A gyártó korábbi termékeinek ismeretében sokat vártunk ettől a középkategóriás terméktől, amely szerencsére nem is okozott csalódást. A Samsung Galaxy A54 ugyanis megfelel az elvárásoknak, hiszen egy mindenre jó készüléket tett le az asztalra a dél-koreai vállalat. Gyenge pontja a modellnek nincs, a kép minősége kiemelkedő, a teljesítménye megfelelő, a képalkotás is rendben van, és a dizájnra sem lehet panasz. Az ára pedig abszolút korrekt, hiszen 150 000 forintért meg lehet vásárolni, ez pedig a tudásához képest baráti összeg.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!