A rácsok mögött halhat meg a nagy Twitter-hacker

BBC Twitter-hack
Vágólapra másolva!
2020-ban sok híres ember Twitter-fiókját törte fel, kriptopénzt is harácsolt, most a rácsok mögött halhat meg.
Vágólapra másolva!

Spanyolországban tartóztatták le korábban azt a brit állampolgárt, aki a nagy, 2020-as Twitter-hackelésekért felelős. A múlt hónapban kiadták az USA-nak, most pedig bűnösnek vallotta magát a 23 éves Joseph James O'Connor, aki köteles 794 ezer dollárnyi kárt megtéríteni az áldozatai számára, továbbá maximum 77 év börtönre ítélhetik, így jó eséllyel a rácsok mögött halhat meg.

BBC Twitter-hack Forrás: BBC

Az áldozatait zaklatta, fenyegette, zsarolta, érzelmi károkat okozott. Többek között illetéktelen hozzáférést szerzett közösségi médiás fiókokhoz, később TikTok-fiókokhoz. Társaival 794 ezer dollárnyi kriptopénzt lopott össze.

A 2020-as Twitter-hackben átvették az irányítást többek között Joe Biden, Elon Musk, Barack Obama, Kim Kardashian, Bill Gates, Warren Buffett, Jeff Bezos, Kanye West és Michael Bloomberg fiókja fölött is. Ezeken a fiókokon keresztül aztán kriptocsalást is elkövetett a hacker.